Maradhat az instabilitás Madridban
Vasárnap szavaz Spanyolország, amely annyira megosztott öt párt között, hogy a választáson gyakorlatilag bármi megtörténhet.
Vasárnap szavaz Spanyolország, amely annyira megosztott öt párt között, hogy a választáson gyakorlatilag bármi megtörténhet.

Fontos városokban, valamint az elnöki rendszer első igazán fontos próbáján szerepelt rosszul a török hatalom a legutóbbi önkormányzati választáson.

Újabb tartományi törvényhozási választáson arattak győzelmet az előrejelzések szerint a konzervatívok Kanadában, ezúttal a Prince Edward-szigeten, ahol az eddig kormányzó liberálisok – a Justin Trudeau kormányfő vezette szövetségi szintű liberális párt he
A bizottság nem talált elégséges bizonyítékot arra, hogy Donald Trump akadályozta volna az igazságszolgáltatást vagy hogy bűncselekményt követett volna el.

Az indiai parlamenti választások második szakaszát is szórványos erőszak kísérte, miközben szavazópolgárok milliói adták le voksukat csütörtökön 12 indiai tagállamban, köztük a forrongó Kasmír és Dzsammuban, illetve Tamilnáduban és Asszámban, valamint az
Az elnökválasztással együtt parlamenti, tartományi és önkormányzati választásokat is tartottak Indonéziában, most először egy napon az országban.
Nagyon szoros eredmény alakult ki vasárnap a finnországi parlamenti választásokon, a szavazatok 97 százalékának összeszámlálása után úgy tűnik, hogy a baloldali finn Szociáldemokrata Párt (SPD) végez az első helyen, míg szorosan a nyomában a nacionalista
Köves Slomó arra buzdította Netanjahut, hogy a jövőben is minél szorosabb együttműködést építsen ki Magyarországgal. Ehhez felajánlotta személyes segítségét is.
Megkezdődött Indiában csütörtökön parlamenti választás első szakasza.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elmérgesedett a viszony a pártvezetés és a Tisza-szigetek között.

Új korszak kezdődhet a hazai tudományos életben.

Ukrajna háromszor annyi pénzt kapott az uniótól, mint Magyarország.

A kormány intézkedései rengeteg pénzt hagynak a magyaroknál.

Sok minden változhat.

Sandu Moszkva nyomásától tart.

A létesítmény kiemelt jelentőségű volt, ezért vált legitim célponttá.

Here is what Brussels would take away from Hungarians.

Három Csehov-egyfelvonásossal készül a Déryné Társulat.

A bajor gyártó célja, hogy első elektromos sportautója vezetési élményben lenyomja a Hyundai Ioniq 6 N-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.