Varga Judit a közéletből való távozásra szólította fel Donáth Annát
A momentumos EP-képviselő korábban letagadta, hogy rendszeresen egyeztetett Věra Jourová bizottsági alelnökkel.
A momentumos EP-képviselő korábban letagadta, hogy rendszeresen egyeztetett Věra Jourová bizottsági alelnökkel.

Először jelentkezett a Jogállamisági percek az igazságügyi miniszter videóüzenetével.
Varga Judit a közösségi oldalán számolt be a Miskolcon tett látogatásáról.

A magyar kormány továbbra is tartja álláspontját, miszerint igazságos költségvetésre van szükség.
Többek között a rendkívüli jogrend kivezetéséről is beszélt az igazságügyi miniszter a Demokratának.
Hivatalosan is megerősítette az Európai Bizottság, hogy nincs ok eljárást indítani Magyarország ellen.
A bizottság célja, hogy a techcégek működését átláthatóvá tegye, és megvizsgálja azok jogi szabályozási környezetét a hazai tapasztalatok és a nemzetközi példák alapján – mondta a miniszter.
Vadai Ágnes állításával szemben a magyar kormány nem bocsát szabadon egyetlen elítélt bűnözőt sem a jogerős ítéletben megszabott határidő előtt – hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter.
Az igazságügyi miniszterrel készített interjút a Mandiner.hu. Varga Judit többek között elmondta, hogy azon gondolkodik, hogy TikTok-videókkal szólítsa meg a fiatalokat.

A miniszter aláírta a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését, melynek célja, hogy az uniós kohéziós források elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeit is kötelező legyen érvényesíteni.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Legalábbis úgy véli, nehezen magyarázható.

A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közzétette októberi jelentését.

Már eddig is súlyos károkat okozott a baloldal ámokfutása.

„Velünk az is jól jár, aki nem ránk szavaz” – mutatott rá a miniszterelnök.

Zelenszkij mindent bevetne Magyarország ellen, hogy elérje a célját.

„Zelenszkij elnök úr, több tiszteletet a magyaroknak” – írta a közösségi oldalán Menczer Tamás.

Reflektorfényben a magyar rezsivédelem.

Újabb versenyhétvége, újabb csalódás – így jellemezhetjük talán a legjobban a rekordbajnok idényét.

Kellemetlen meglepetéseket tartogathatnak a késő őszi útviszonyok, így kell félkészülni rájuk.

A OneRepublic június 25-én veszi be a Budapest Arénát slágereivel és kirobbanó energiákkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.