
- Magyar Nemzet
- védekezés
védekezés

A migrációt segítő civilek kérdése nem csak humbug
Az olaszok is szigorítottak a bevándorlási szabályokon, hazánk esetében pedig már így is a bíróság elé viszik az Stop Soros!-t.

Kiterjesztették az országos szúnyoginvázió elleni védekezést
Az országos szúnyoginvázió miatt minden eddiginél nagyobb területen és több településen dolgoznak a szakemberek a helyzet javításáért – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-vel.
Vasárnap éjfélig tart a hőségriasztás
Szerdán életbe lépett az országos tiszti főorvos által elrendelt hőségriasztás. A legmagasabb szintű, harmadfokú intézkedés csütörtök 0 órától vasárnap éjfélig lesz érvényben.

Szakértő: Minden korosztálynak van dolga az internetes kártevők elleni védekezésben
Minden korosztálynak van feladata az internetes kártevők elleni védekezésben – mondta Csizmazia Darab István IT-biztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
Putyin: Oroszország nyitott az együttműködésre a terrorizmus és a neonácizmus ellen
Oroszország továbbfejleszti védelmi potenciálját, de továbbra is nyitott az együttműködésre más országokkal a terrorizmus, a szélsőségesség és a neonácizmus elleni küzdelemben – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott
Mobilalkalmazás is segít a kullancsok elleni védekezésben
Az okostelefonos applikáció megmutatja, hogy az adott területen milyen kullancsfajok élnek, melyek veszélyesek az emberre és milyen betegségeket terjesztenek.
Nő a nyomás a déli határon
Létrákon és kezdetleges alagutakon is megpróbálják az embercsempészek átjuttatni az illegális bevándorlókat a magyar határkerítésnél.

Bőnyi rendőrgyilkosság: Győrkös védekezése gyenge lábon állhat
Akár ügydöntő is lehet a bőnyi rendőrgyilkosság perében a szerdára, illetve csütörtökre kitűzött két tárgyalási nap a Szombathelyi Törvényszéken.

Folytatódik a veszélyeztetett növényfajok fennmaradását biztosító program
Folytatódik a Pilisi Parkerdő ritka vagy veszélyeztetett növényfajok megmaradását segítő programja, amelynek során a szakemberek a gyűjteményes kertekben szaporított növényeket több lépésben telepítik vissza eredeti élőhelyükre. Az ELTE Füvészkertjével kö
Fontos híreink
Ledöbbent a Tisza-szimpatizáns a békemeneten hömpölygő tömeg láttán + videó

Ezért volt dupla bukta Magyar Péter háborús menete

Tovább keresik a meggyilkolt túszok holttestét Gázában

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Szentkirályi Alexandra: A magyar határkerítés több mint tíz éve védi országunkat
Egyesek szerint álprobléma a migráció.

Hős mentőkutyát akartak szándékosan elpusztítani Fejérben
Kevésen múlt a tragédia.

A szabadság vándorai + videó
A kormányfő október 23-i beszédéből osztott meg egy részletet Kocsis Máté.

Orbán Balázs: Ez a mi körünk!
Magyarország sorsáról csak a magyarok dönthetnek.
Külföldi híreink

Berlin mentené a menthetőt, Merz Trumpnak könyörög
Az amerikai szankciók német érdekeltséget is érintenek.

Kifakadt a korrupcióellenes ügyészség: Zelenszkij rettegésben tartja az ukránokat
Az ukrán elnök nyomás alatt tartja a korrupciós ügyeket vizsgáló szervezeteket, hogy azok ne tudják felfedni a kormányzati visszaéléseket, és megfélemlíti azokat is, akik bejelentést tesznek a korrupciós ügyekről.

Szijjártó Péter: Jó hír, hogy Donald Tusk írja a magyarországi brüsszelita ellenzék győzelmi tervét
A tárcavezető ezzel arra reagált, hogy Donald Tusk a pártja kongresszusán elmondott beszédében magyar vonatkozással is élt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nem képezi vita tárgyát, hogy Magyarország kitől mennyi energiahordozót vásárol
Az Európai Bizottság ügyeskedése ezerforintos benzinárakat is okozhat.

Balazs Orban: Yet another lesson in the double standards used by the pro-war camp
Brussels accepts Germany’s energy policy, but attacks Hungary’s efforts to ensure supply security.

Az MLSZ visszaszólt a magyarszabály miatt dühöngő Hornyák Zsoltnak
A magyar szövetség nem hagyta szó nélkül a Puskás Akadémia edzőjének kirohanását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

