A versek segítenek megtartani a hitünket
Lutter Imre versmondó, előadóművész szórakoztató, de komoly üzenetet fogalmazott meg az otthonmaradásról Facebook-oldalán, amit az elmúlt három nap alatt több mint 160 ezren néztek meg.
Lutter Imre versmondó, előadóművész szórakoztató, de komoly üzenetet fogalmazott meg az otthonmaradásról Facebook-oldalán, amit az elmúlt három nap alatt több mint 160 ezren néztek meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ha nem vigyázunk, ha rosszul választunk, mindent elveszíthetünk – hangsúlyozta a Fidesz kongresszusán elhangzott beszédében az Országgyűlés elnöke.

Van itt néhány tényező.

Nyolcvanhárom éve, a szovjet Vörös Hadsereg offenzívája rövid idő alatt átszakította a 2. magyar hadsereg vékony arcvonalát, súlyos veszteségeket okozva a gyengén felszerelt magyar seregtesteknek.

A nyugdíjak növelése továbbra is kiemelt cél.

Az ország vezetése közölte, hogy nyitva tartja a kommunikációs csatornákat az Egyesült Államokkal, miközben Donald Trump amerikai elnök a válaszlépéseket mérlegeli.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

Tóth Alex csereként kezdett, egy félidőt játszott.

A magyar férfiválogatott Montenegrót is simán legyőzte a vízilabda Európa-bajnokság csoportkörében, ezzel pedig a csoportját is megnyerte.

Íme, a tények! Bemutatjuk, hogyan fordultak a magyar érdek ellen Magyar Péterék a legfontosabb kérdésekben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.