A Vers – mindegy, kinek sorozat versei és a hozzá kapcsolódó beszélgetések pedig a művész közösségi oldalai mellett a közmédia M5 csatornájának távoktatási programjában, a Felsős és a hétfőn induló Alsós – sulikalandok című műsorokban is megnézhetők minden hétköznap, több alkalommal. A kedélyjavítónak is szánt versek, versfilmek és beszélgetések hatékony segítséget tudnak nyújtani a kisdiákoknak és az érettségire készülőknek éppúgy, mint az otthoni karanténban veszteglő családoknak és egyedülállóknak. Emellett az ATV Sorok között Lutter Imrével című műsorának rendhagyó játékai is az online térbe kerülnek, ahol a sztárvendégek, köztük Caramel, Nagy-Kálózy Eszter, Jakupcsek Gabriella vagy Kovács András Péter Lutter Imrével közösen állnak a kihívás elé.
A versek segítenek megtartani a hitünket
Lutter Imre versmondó, előadóművész szórakoztató, de komoly üzenetet fogalmazott meg az otthonmaradásról Facebook-oldalán, amit az elmúlt három nap alatt több mint százhatvanezren néztek meg. A versidézetekkel teletűzdelt felvételen azt mutatja be rendkívül találó humorral, hogy mit kezdhet az ember magával a karanténban, közben pedig határozottan kéri: mindenki maradjon otthon.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!