Titkos történetek Charlieról, Freinreisz Károlyról, Trokán Péterről, ahogyan eddig nem hallhatta
Huszonöt ismert ember versekkel fűszerezett történeteit ismerhetjük meg Lutter Imre által.
Huszonöt ismert ember versekkel fűszerezett történeteit ismerhetjük meg Lutter Imre által.

A magyar költészet szerelmeseinek érdemes még egy utolsó ajándékot a karácsonyfa alá csempészni.

A tizennegyedik Bujtor István Filmfesztivált Keszthelyen rendezik.

A Latinovits-díj mellett Latinovits-diplomát is kiosztottak a színészkirály tiszteletére.

Lutter Imre előadóművész, költő és Jávori Ferenc Fegya zeneszerző, zongoraművész közös műsorral készülnek.

A költemények sokak otthonában enyhítették a magány érzetét vagy emelték az ünnep fényét.

A döntőre februárban kerül sor, remélhetőleg már személyes jelenléttel, és nem az online térben.

Több mint hetvenezren nézték Lutter Imre Facebook-oldalán a Szenteste élőben sugárzott vers kívánságműsort.

A filmek mellett koncertek, színházi előadások, hajózás, kiállítások, gasztro programok és utcazene is lesz.
Kiss László alapító-elnök emlékét és küldetését szem előtt tartva folytatja a munkát a megújult elnökség.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és a hozzá közel álló szakértők megszüntetnék a lakosságvédelmi intézkedést.

Egymillió háztartás fizetőképességét kockáztatná a brüsszeli kottából játszó Tisza Párt.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök a résztvevők kérdéseire is válaszol a háborúellenes gyűlésen.

A tanácsban helyet kapott Tony Blair volt brit miniszterelnök is.

A beszámolók szerint előkerült a paprikaspray is.

A német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság készített jelentést.

2026-ban is számos világsztár zenekar és előadó lép fel Budapesten.

Brussels is doing everything it can to install a Brussels-aligned government in Hungary.

A Trónok harca egykori sztárja a harmadik színésznő, aki életre kelti az ikonikus brit régészt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.