Akadozik a vonatközlekedés, nem működnek az automaták a Keletiben
A vihar több helyen megrongálta a vasúti felsővezetékeket, a gödöllői elővárosi vonatok pedig még nem közlekednek.
A vihar több helyen megrongálta a vasúti felsővezetékeket, a gödöllői elővárosi vonatok pedig még nem közlekednek.

Egyúttal a mindenkori igényekhez rugalmasan igazodó kínálatot biztosítanak az utasok számára.
Újraindult a vonatközlekedés Piliscsaba és Leányvár között pénteken délután, azt követően, hogy a rendőrség Piliscsabánál befejezte a halálos vonatgázolás helyszínelését – tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
Újraindult a vonatközlekedés a Dunakanyarban, Vác és Verőce között azonban csak egy vágányon haladnak a szerelvények – közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.
Változik a közösségi közlekedés menetrendje az augusztus 20-i állami ünnepek miatt, a Volánbusz és a MÁV járatai mellett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) menetrendjében is jelentős eltérések lesznek.
Hétfő hajnalra megszüntették a vihar okozta akadályokat, így helyreállt a vonatközlekedés – közölte a Mávinform az MTI-vel.
Újraindult a vonatközlekedés Szabadkígyósnál, ahol korábban gázolás miatt állt a forgalom – közölte a Mávinform szerda este az MTI-vel.
Pünkösdkor változik a vonatok közlekedési rendje: június 9-én az ünnepnapi, 10-én a vasárnapi, 11-én, kedden pedig a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok – tájékoztatta a Mávinform kedden az MTI-t.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A DK és az MKKP be sem jutna a parlamentbe.

Szinte az egész országot borús, időnként esős időjárás jellemzi majd.

Már több mint másfél millióan mondtak véleményt a konzultáció révén.

Magzatokra és újszülöttekre nézve életveszélyes lehet a szifilisz.

Négy nagy méretű, katonai drón üldözte az ukrán elnök gépét.

Izrael részvétele miatt Spanyolország és több más állam is bojkottálja az Eurovíziós Dalfesztivált.

Az ország sorsa a napokban dőlhet el.

A Kisvárda vezetőedzője a sors iróniájának nevezte, ami a gólnál történt.

Szörnyen sikerült a kézilabdázó születésnapja.

Az egy évvel ezelőtt még NB I-es székesfehérvári csapat közelebb van az NB III-hoz, mint az első osztályhoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.