A belvárosiak két fáját is kivágta a főváros
Zöldítés helyett a meglévő fákat vágják ki Karácsony emberei, az V. kerületi polgármester magyarázatot kér.
Zöldítés helyett a meglévő fákat vágják ki Karácsony emberei, az V. kerületi polgármester magyarázatot kér.

A főpolgármester szembeállította a budaiakat a pestiekkel.

A főtájépítész szerint romlik a fővárosi és Pest megyei temetőkben a zöldállománnyal kapcsolatos helyzet.

Egy tavaly védetté nyilvánított tó környékén vágták ki az erdőrészt ősszel a XV. kerületben. Úgy tűnik, természetvédelmi területen is lehet magánerdő.

Már több mint másfél millióan használták a Liget Budapest Projekt eddig átadott elemeit.

Szentgyörgyvölgyi Péter, fideszes V. kerületi polgármester elmondta, hogy a rekonstrukció során 82 új fát ültettek és 30 százalékkal növelték a zöldfelületet.
A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a nemzetközi példákat követve futóútvonalakat jelöl ki a Fiumei úti sírkert területén. Az indokok között szerepel, hogy a nemzeti emlékhelyet szorosabban bekapcsolják a főváros vérkeringésébe.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elképzelni sem tudjuk, mire akarják használni a zsákmányt.

Éppen egy tálca süteménnyel igyekezett valahová.

A kiadványban Magyar Péterre jellemző eseményeket mutatnak be, a naptár azonban csupán áprilisig tart…

A több mint 250 milliárd forintos beruházás új fejezetet nyitott a Városliget történetében.

Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

A techmilliárdos a demográfiai statisztikákra reagált, amelyek szerint a belga fővárosban élő gyermekek mintegy háromnegyede nem európai származású.

A készletek decemberben kezdődő apadása a közzétett adatok alapján a szokásos tendenciát követi.

Áldott, békés ünnepet kívánt mindenkinek a fideszes politikus.

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.