Bardóczi Sándor, Karácsony Gergely főtájépítésze egy meg nem nevezett Pest megyei településen arra a következtetésre jutott, hogy a ma embere már nem úgy akar emlékezni az elhunytjaira, mint a harmincas években. Facebook-oldalán közzétett posztja azt sugallja, hogy a mai sírkertekben egyre kevesebb a zöld, és hogy ezek már nem olyan színvonalú helyei a megemlékezésnek, mint elődjeik voltak. A bejegyzésben a meg nem nevezett település temetőjének két parcelláját mutatja be egy-egy fotón. Az elsőt a harmincas években alakították ki. „A két világháború között ültetett vadgesztenyékből, hársakból álló fasor uralja a képet, amire a még ma is élő falusi vének büszkék” – írja erről a szerző, majd rögtön mellé teszi a nyolcvanas években már betelő új parcella fotóját ezzel a kommentárral: – „Itt szinte mellbe vág a parcella fátlansága a több milliós márvány síremlékek között”. Bardóczi mindebből arra következtet, hogy „hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy a temetőink egyben a települési zöldhálózatnak is fontos részei. Nem mindegy, hogy a nekropoliszok, a poliszok hű leképezései milyen irányba fejlődnek” – folytatja a bejegyzését.
Mivel a főtájépítész ezt a konklúziót egyetlen temető vizsgálata alapján vonta le, összeszedtük, hogy a fővárosi önkormányzat alá tartozó Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) saját honlapján hogyan jellemzi az általa működtetett sírkerteket. A vállalat először is büszke arra, hogy e létesítmények különleges természeti környezetben fekszenek, dúsan fásítottak, gondozottak.
„Buda legnagyobb kiterjedésű és legszebb fekvésű temetője” – olvashatjuk a Farkasréti temetőről, amelynek nevezetességeit túravezetéseken láthatjuk. „A szép fekvésű óbudai temető az Arany-hegy és a Testvér-hegy lábánál húzódik, a Bécsi út, Pomázi út és az Aranyhegyi patak által határolt részen” – jellemzik a III. kerületi létesítményt, a Csepeli temetőről pedig ez áll a honlapon: „a temető bejáratának sajátos, meghatározó hangulati eleme a főútvonal két oldalát díszítő, kettős hársfasorral kialakított sétány”. Még szebb, amit a Budafoki temetőről olvashat az érdeklődő: „jelenleg Dél-Buda egyetlen temetkezőhelye. Értékes, szép kriptáival és öreg fáival napjainkra védendő területté vált”. A Pesterzsébeti temető esetében már konkrét adatokra is bukkanhatunk: „területe 20 ezer négyzetméter szilárd burkolatú úttal, közel 1500 darab fából álló rendezett fasorokkal, kulturált ravatalozóval és korszerű kiszolgáló egységgel”.
Nem a BTI, hanem a Nemzeti Örökség Intézete kezelésébe tartozik, de meg kell említenünk a Fiumei úti sírkertet, amelyről ez áll honlapján: „a gazdag növény- és állatvilágáról is ismert, arborétumnak is beillő nagy temetőkert 56 hektáron terül el”. Érdemes tudni továbbá a temetők élővilágáról (és Bardóczi Sándor szakemberként ezt nyilván tudja is), hogy ezek jelentős természeti értékeknek adnak otthont. A Debreceni Egyetem kutatója, Molnár V. Attila botanikus 2013 óta szenteli munkásságát ennek kutatására.
Fontos tény még, hogy a fővárosi, illetve az ugyancsak a BTI-hez tartozó Pest megyei temetők közül több ma már nem a zöldítés lehetőségével, hanem elsősorban a telítettséggel küzd. A budafoki például már elérte határait, nem terjeszkedhet tovább.
Borítókép: Havran Zoltán
