Műholdakkal, szenzorokkal és drónokkal fognak védeni egy ezer hektáros fenyőerdőt Róma közelében – jelentette be kedden az olasz főváros.

4 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi Bács-Kiskunban
Műholdakkal, szenzorokkal és drónokkal fognak védeni egy ezer hektáros fenyőerdőt Róma közelében – jelentette be kedden az olasz főváros.
A Róma történelmi városközpontjától nagyjából 30 kilométerre található Castel Fusano erdőt gyakran sújtják tüzek a nyári időszakban, esetenként szándékos gyújtogatás miatt.
A Róma polgármestere, Virginia Raggi és a projektet vezető Leonardo nevű repülési és védelmi társaság vezérigazgatója, Alessandro Profumo által ismertetett tervek szerint az erdőt a Copernicus és a PRISMA műholdakkal, valamint drónokkal és szenzorokkal fogják megfigyelni a jövőben, hogy a rendőrség azonnali tájékoztatást kapjon az esetleges tüzekről vagy bűncselekményekről.
A projektet az Európai Űrügynökség (ESA) és az Olasz űrügynökség (ASI) fogja finanszírozni.
„Ez egy próbaprojekt annak demonstrálására, hogy az űrtechnológiák miként képesek javítani a mindennapi életünket” – mondta Profumo a virtuális sajtótájékoztatón.
A borítókép illusztráció
Megkezdheti a tesztrepüléseket a NASA kísérleti marshelikoptere
Várhatóan április elején kezdi meg a tesztrepüléseket a Mars felszínén az Ingenuity nevű kísérleti helikopter, melyen egy vászondarab is helyet kapott arról a motoros repülőgépről, amellyel az amerikai Wright testvérek a világon elsőként a levegőbe emelkedtek – közölte kedden az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
Amennyiben minden jól megy, az Ingenuity lesz az első eszköz, amely idegen bolygón repül – onnan száll föl és oda is száll le.
Az ultrakönnyű helikopter a Perseverance marsjáróhoz erősítve érkezett meg a vörös bolygóra február 18-án és továbbra is a rover „hasán” pihen.
A marsjáró vasárnap vált meg attól az elhasználódott pajzstól, amely az Ingenuityt védte landolás közben, és jelenleg a helikopter tesztrepülései számára kijelölt helyszínre tart.
4 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi Bács-Kiskunban
Bayer Zsolt: Mi a fene?
Titokban találkozgat Brad Pitt és Jennifer Aniston
Újabb német világmárka helyezi át Magyarországra a gyártást
„Nincs pénzünk családi nyaralásra” – mondta a feleség, elképesztő megoldást talált a férj
Elszabadultak az indulatok a Parlamentben: „minden politikai hazaáruló menjen a fenébe”
Magyar Péter hatalmas pácban, nem sunyíthat többé, eljött az igazság pillanata
Hétfői sportműsor: a németekkel játszunk a női jégkorong-vb-n
Az ukránok ismét megbuktak sportszerűségből + videó
Kuncze Gábor ravasz húzása lökheti a szakadékba Magyar Pétert
Szoboszlai Dominik súlyos kritikákat kapott a Liverpool meccse után
Új fejlemény a Skóciában eltűnt Huszti ikrek ügyében, vizsgálódik a rendőrség
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.