Kerülik a számítógépes mappák használatát a fiatal egyetemisták

Helyette szöveges kereséssel próbálják megtalálni a számítógépeken az állományaikat – olvasható az Origo cikkében.

Forrás: ORIGO2021. 09. 27. 14:38
Forrás: PEXELS
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy köztudatba eddig nem beszivárgott jelenségre hívta fel a figyelmet a The Verge cikke, amerikai egyetemi oktatók körülbelül 2017 óta küzdenek a problémával, hogy az intézményekbe bekerülő hallgatók egyszerűen nem használnak mappákat a számítógépekre mentett állományaik rendezésére. Ehelyett mindent egy-két olvasztótégely jellegű mappába ömlesztenek bele, utána pedig szöveges kereséssel próbálják előbányászni belőlük az éppen keresett fájlt.

A jelenség a műszaki szakok hallgatói körében is jelen van. 

Az oktatók tapasztalatai szerint főként az a magyarázata, hogy a felsőoktatásba kerülő fiatalok már olyan számítógépes és mobilos rendszereket használva nőttek fel, amelyek rendelkeztek fejlett keresési funkciókkal, 

így a hallgatók nem tartják fontosnak az állományaik tematikus mappákba való szortírozását.

Emellett gyakran a hallgatók számára fogalmi szinten sem világos, hogy mi a fájl és a mappa, állításuk szerint a tanárok nem magyarázták el nekik ezeket a koncepciókat az alapfokú és a középfokú oktatási intézményekben. Csak az emelt szintű számítástechnikai oktatásban részt vett diákok körében általános, hogy ismerik ezeket a fogalmakat.

Ennek megfelelően egyes oktatók külön időt fordítanak a mappák koncepciójának elmagyarázására, azonban 

a tapasztalatok alapján a diákok jókora része nem érti, hogy mi haszna van az adatok mappákba rendezésének, ha egyszer megtalálhatják azokat a keresővel is, 

így ritkán vagy soha nem hajlandóak bíbelődni ezzel.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Borítókép: PEXELS

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.