Már embereket is szállíthatnak a drónok

Egy svéd startup elsőként árul kis sorozatban egyszemélyes, biztonságos légi motort. A 28 millió forintos Jetson One otthon is összeszerelhető – írja a Vg.hu.

Forrás: figyelo.hu2021. 11. 07. 20:23
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az emberszállításra (is) alkalmas óriásdrónt 100-150 kilogrammos terhelésre méretezték, s már az év eleje óta szervezik a kisüzemi előállítás indítását.

A globális, pontosabban az európai színteret nézve a sok próbarepülést és prototípus-bemutatást követően megtört a jég. Egy svéd startup a jövőben játszódó régi, híres amerikai rajzfilmsorozat, a Jetsonék nevén kívül az apró légitaxi koncepcióját is kölcsönözte az alkotástól – írja a Figyelő.

A Covid dacára ráadásul mintegy három esztendő alatt valóság lett a Jetson One nevű gépük, olyannyira, hogy a manufakturális gyártási kapacitás is kiépült, évi 15 darabra, s az első megrendeléseket még az idén le is szállítják. Amennyiben pedig nem sikerül növelni az előállítási teljesítményt, úgy egy mai érdeklődő legkorábban 2023 vége felé juthat az eszközéhez, olyan nagy az érdeklődés, különösebb marketing nélkül is.

A Jetson One különlegességét az adja, hogy – lévén svéd kisvállalatról beszélünk – a lehető legmesszebb mentek el az utas biztonsága és az automatizáció terén. Más szóval: szinte bolondbiztos járművet terveztek, amelyen még vészejtőernyő-rendszer is van,

amelyet zuhanás érzékelése esetén fellőnek a gép fölé, majd a kis ernyővel lelassított esés utolsó méterein beépített kis rakéták fejezik be a fékezést – bármiféle zuhanást gyakorlatilag egy erős huppanásra tompítva.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.

Borítókép: A Jetson One első repülése (Fotó: Jetson/YouTube)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.