A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb mobilpiaci jelentése szerint 2020 közepéhez képest 2021 közepére csaknem negyedével – 23,8 százalékkal – nőtt az internetforgalom (155 millióról 192 millió Gbyte-ra). Ugyanebben az időszakban 4,3 százalékkal nőtt az indított hívásforgalom, 6,9 milliárdról 7,2 milliárd percre.
Radikálisan átalakult a hazai mobilpiac
A Covid–19-járvány és a terjedése elleni védekezés olyan formái, mint a kijárási korlátozások, a távoktatás vagy az otthoni munkavégzés, valamint az átoltottsági arány emelkedésének köszönhető lazulások jelentősen hatottak a hírközlési fogyasztási szokásokra, így a mobiltelefon- és mobilinternet-szolgáltatás piacára is – írja a Fejér megyei hírportál, a Feol.

A roamingszolgáltatás igénybevételére egyfajta szezonalitás jellemző, ugyanis nyaranta megugrik a szolgáltatás használata. Az indított roaming-forgalmak alakulására a szezonalitáson kívül korábban jellemző, folyamatosan növekvő tendencia 2020-ban, különösen annak második negyedévétől kezdődően látványosan megtört. 2021 első negyedévében mindössze 430 ezer SIM-kártyáról indítottak külföldön hívást, ami csak alig több, mint harmada az egy évvel korábban mért 1,2 milliónak.
2021 első félévében újból növekedés volt megfigyelhető, ugyanis 2021 második negyedévében már 687 ezer darab kártyáról telefonáltak a tavalyi azonos időszakban mért 525 ezer helyett.
Bár a SIM-kártyák száma csökkent, a készülékekről azonban jóval többet telefonáltak: míg 2020 első negyedévében átlagban majdnem 51 percet beszéltek hazai előfizetők külföldön hívást indító SIM-kártyákról, 2021 első negyedévben ez már 127 perc volt.
A külföldi mobilinternetezés trendje is megtört, a 2019 végéig jellemző növekvő tendencia megszakadt. 2020 negyedik és 2021 első negyedévében is alig félmillió SIM-kártyáról neteztek az országon kívül, ez alig negyven százaléka az egy évvel korábbi 1,4 milliónak. A telefonáláshoz hasonlóan ebben az esetben is jellemző, hogy aki külföldről netezett, az sokkal többet tette ezt, mint korábban – állapította meg az NMHH.
A mobilinternet-szolgáltatás piacának két szegmense – a nagyképernyős és az okostelefonos – mind méret, mind használati jellemzők tekintetében jelentős eltéréseket mutat.
A nagyképernyős szegmenshez hozzávetőleg félmillió SIM-kártya tartozik (ezeket jellemzően laptopon, tableten vagy asztali gépen internetezők használják), és ezek száma érdemben nem változott a vizsgált időszakban.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Sokan lettek milliomosok, itt vannak az ötös lottó nyerőszámai

Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák

Bunda volt? Sokan kifakadtak Katzenbach Andrea eredménye miatt

Az utolsó utáni pillanatban jött a hidegzuhany a magyar válogatott számára

Most kaptuk: Tragédia történt az Inter Milanban, mindössze néhány órával a Bajnokok Ligája döntője előtt

„Kést a magyarok torkára!” – A következő lépés Európa ukránosítása lesz (?)

Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után

Magas a vérnyomásod? Ezeket az étrend-kiegészítőket jobb, ha elkerülöd

A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze

Videón a brutális oroszországi tragédia, gyászol az ország

Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől

Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját