Mától ismét lehet jelentkezni ingyenes informatikai képzésre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági és munkaerőpiaci helyzetre reagálva az Innovációs és Technológiai Minisztérium először két évvel ezelőtt hirdette meg az Újratervezés programot, hogy díjmentes informatikai átképzéssel segítse azokat, akik a pályaváltás mellett döntöttek.

Forrás: FEOL.HU2022. 04. 29. 19:47
E-LEARNING
E-LEARNING Forrás: PIXABAY

A távoktatásos program elvégzésére a regisztrációt követően négy hét áll a rendelkezésre, és naponta két–hat óra elfoglaltsággal jár attól függően, hogy a résztvevők milyen meglévő informatikai ismeretekkel rendelkeznek, illetve mennyi időt tudnak a képzésre fordítani.

A válság alatt az ingyenes informatikai képzésre több mint 72 ezren regisztráltak és több mint 11 ezren szereztek tanúsítványt. A legjobban teljesítők a program korábbi két ütemében lehetőséget kaptak arra, hogy százszázalékos támogatással négy különböző informatikai szakterületen piacképes tudást és államilag elismert szakképesítést szerezzenek. Ezeken eddig már több mint 1600-an vettek részt, a sikeres vizsgát tettek közül pedig közel ezren kaptak lehetőséget újabb szakmai bizonyítvány megszerzésére haladó és gyártóspecifikus képzéseken – olvasható a Fejér megyei hírportál, a FEOL cikkében.

A programra a 18. életévet betöltött személyek jelentkezhetnek, a további feltételek és a jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalók ide kattintva érhetők el.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pixabay)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.