Fontos objektuma lesz a Gellért-hegynek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új, Somlói úti épülete: jövőbe mutató minőségben példát fog állítani a mostani, kortárs építészetnek, ugyanakkor megőrzi a tradicionális jelleget is – olvasható rangos építész szakemberek nyilatkozata a Mathias Corvinus Collegium közleményében.
Az MCC budapesti központja 2001 óta a Somlói út 49–53. szám alatt volt található, 2021 őszétől azonban a Tas vezér utca 3–7. szám alatti bérelt ingatlanba költözött a tehetséggondozó intézmény.
A mostani Somlói úti épületegyüttes ugyanis alkalmatlan az MCC egyedülálló tehetséggondozó programjának megvalósításához, energetikai megoldásai, technológiai berendezései elavultak, szigetelés hiányában fűtése tetemes összegeket emészt fel, gépészete menthetetlen.
Fotó: Gyurkovits Tamás
Ezt erősítették meg a konferencián felszólaló szakemberek is, akik egybehangzóan úgy látják, hogy az ingatlant lényegében nem lehet felújítani, hiszen már a tervezéskor rossz műszaki tartalommal készült.
A jelenlegi Somlói úti épület korábban a Munkásőrséget szolgálta.
A jelenlegi épület gépészete menthetetlen (Fotó: Gyurkovits Tamás)
1974-ben épült fel a Spiró Éva által tervezett kisebb épület (továbbképző központ és szállás), majd 10 évvel később adták át a Pázmándi Margit nevével fémjelzett nagyobbik épületet, amely a Munkásőrség országos parancsnokságának és tisztképzőjének központjaként szolgált.
Fotó: Gyurkovits Tamás
Az építés során a technológiában, anyaghasználatban és a kivitelezésnél is – ahogy a korra oly sokszor jellemző volt – súlyos hiányosságok mutatkoztak, így
az épületek, a fenntartók erőfeszítései ellenére, menthetetlenül romlottak.
Tervpályázat – az MCC biztosítja az átláthatóságot
Mivel az épület alkalmatlan az egyedülálló tehetséggondozó munka folytatására, ezért az MCC még 2020 decemberében nyílt építészeti tervpályázatot írt ki egy új budapesti épületegyüttes megtervezésére a Somlói úton. A vonatkozó hazai jogszabályoknak és az európai uniós közzétételi szabályoknak teljes körűen megfelelve meghirdetett közbeszerzési pályázatra tizenegy pályamunka érkezett, amelyeket egy szakmai zsűri értékelt. Ebben a grémiumban a szakma olyan jeles képviselői kaptak helyet, mint Kálmán Ernő, Szalay Tihamér, Csóka Balázs és Sándor János építészek, valamint Sulyok Miklós művészettörténész és Csány Éva, Budapest I. kerület főépítésze.
A szakmai zsűri 2021. március 31-én két első helyezettet hirdetett, és arról is döntés született, hogy további három pályaművet megvásárol az MCC. A tervpályázati bírálóbizottság öt, szavazati joggal rendelkező építész tagja végül egyhangúlag döntött úgy, hogy a két nyertes közül csak a NAPUR Architect Kft.-t javasolják meghívni hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásba.
Az építés hatósági engedélyezése megtörtént, rövidesen pedig megkezdődhetnek a kivitelezési munkák. Az ütemtervnek megfelelően az MCC bízik abban, hogy a 2025/26-os tanévet már a Somlói úti új épületében kezdheti meg.
Tiszta elegancia
Térbe írt költészetnek nevezte az építészetet Ferencz Marcel. Az Ybl Miklós-díjas építész és az MCC leendő központjának tervezője kiemelte, a mostani túlépített telken egy épület és egy egyhektáros, szabadon látogatható park fog állni.
Fotó: NAPUR építész iroda
Az épület és környéke a Gellért-hegy más ikonikus helyeihez hasonlóan tiszta eleganciát kíván hordozni – tette hozzá a NAPUR építésziroda vezető tervezője.
Jelentősen nagyobb lesz a mindenki számára nyitott zöldterület
A tervek szerint a Munkásőrség egykori székhelyét egy olyan épület fogja felváltani, amelyet kívül-belül az igényesség jellemez, és nem utolsósorban bővelkedik a zöldterületekben.
Fotó: NAPUR építésziroda
A mostani két épület helyett ugyanis csak egy, a nagyobbikkal közel azonos alapterületű fog állni a telken, így a mostaninál jóval kiterjedtebb lesz a zöldfelület. A központot körülvevő parkot pedig nemcsak a dolgozók és diákok használhatják, hanem mindenki számára nyitott lesz.
Városképet meghatározó épület
Az MCC valamennyi érintett hatósággal, szakhatósággal, így a műemlékvédelemmel, valamint a közműszolgáltatóval is folyamatosan folytatott, illetve folytat egyeztetéseket, hogy a megfogalmazott jogszabályi és szakterületi előírások a tervdokumentáció elkészítése, illetve a kivitelezés során is érvényesüljenek.
Fotó: Gyurkovits Tamás
Így egy ikonikus, a közösségteremtő és -szervező funkciókat teljes körűen magába foglaló, a 21. század követelményeinek megfelelő, ugyanakkor a környezetével harmonizáló, a városképet meghatározó épület állhat majd a Somlói úton 2025-től – erősítették meg a konferencián felszólaló építész szakemberek.
Fotó: NAPUR építésziroda
Az épített környezet identitásunkat is meghatározza – hívta fel a figyelmet az MCC amerikai vendégoktatója. Stephen Sholl kiemelte, emiatt van annak jelentősége, hogy építészeti hagyományokra támaszkodó épületek szülessenek. Sholl a projekt átláthatóságát, társadalmasítását is dicsérte előadásában.
Az új épület alkalmas legyen a tehetséggondozásra
Az új épület elsődleges feladata, hogy alkalmas legyen az MCC egyedülálló tehetséggondozó és pedagógiai munkájának elvégzéséhez
– hívta fel a figyelmet Szalai Zoltán.
Fotó: Gyurkovits Tamás
Az MCC főigazgatója rámutatott, az épületek, amelyekben a mindennapjainkat töltjük, meghatározzák fejlődésünket, gondolkodásunkat és a tanulást.
Fotó: NAPUR építésziroda
Az új komplexumnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy általános iskolás kortól az egyetemig és azon is túl teret biztosítson a tanulásra, közösségi tereket, kollégiumi szállást, rendezvényhelyszíneket, irodákat kell biztosítania
– tette hozzá a főigazgató.
Építészeti műhely az MCC-ben
Újabb műhellyel bővül az MCC iskolarendszere: hamarosan az építészet iránt érdeklődő fiataloknak is kínál speciális képzéseket és programokat a tehetséggondozó intézmény. Szalai Zoltán kiemelte, az építészet nemcsak mérnöki tudomány, ún. technológiai diszciplína, hanem van társadalomtudományi és bölcsészettudományi aspektusa is, hiszen egyfajta művészetet jelenít meg, nevel, szépérzéket kölcsönöz. A főigazgató szerint ennélfogva fontos, hogy a diákok ezen tudományterülettel, annak jelentőségével, társadalmi fontosságával is megismerkedjenek.
Fotó: NAPUR építésziroda
Az Építészeti Műhely vezetését Erhardt Gábor Ybl-díjas építész látja majd el, aki a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán diplomázott. Önálló építésztervezőként 2001 óta tagja az AXIS Építész Irodának. Tervezési munkáinak többsége Tokaj-hegyaljához kötődik, ahol 2017 óta három település – Abaújszántó, Erdőbénye és Tállya – főépítészi feladatait is ellátja. Megbízásai a belsőépítészeti átalakításoktól borászatok és kisebb középületek tervezésén át a műemléki rekonstrukciókig terjednek.
1/7
Borítókép: a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új, Somlói úti épületének terve (Fotó: NAPUR építésziroda)
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.