A vártnál kevésbé estek világszerte az okostelefon-eladások

Megnőtt a kereslet a koronavírus-járvány első hullámának enyhülésével.

Forrás: MTI2020. 11. 02. 19:54
null
Berlin, 2019. szeptember 5. Bemutatják az új Samsung Galax Fold összehajtható okostelefont a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai vásárának, a berlini IFA-nak a sajtónapján, 2019. szeptember 5-én. Az 59. alkalommal megrendezett IFA szeptember 6.és 11. között várja a látogatókat. MTI/EPA/Omer Messinger Fotó: Omer Messinger
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vártnál lényegesen kisebb mértékben csökkent az okostelefonok eladása globálisan a harmadik negyedévben, részben annak köszönhetően, hogy megnőtt a kereslet a koronavírus-járvány első hullámának enyhülésével – áll az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat jelentésében.

Az IDC honlapján szereplő adatok szerint a szeptember végével záródott három hónapban 353,6 millió okostelefont értékesítettek világszerte, ami csupán 1,3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Elemzők jóval nagyobb, 9 százalékos esésre számítottak.

A jelentés összeállítói rámutattak arra, hogy a vártnál jóval gyorsabban nőtt a kereslet olyan feltörekvő piaci országokban, mint India, amelynek az okostelefon-piaca a második legnagyobb a világon.

Kínában, Nyugat-Európában és Észak-Amerikában csökkent az okostelefon-eladás a harmadik negyedévben.

A piackutató számításai szerint a Samsung visszaszerezte elsőségét, miután az előző, második negyedévben a második helyre csúszott vissza a kínai Huawei után.

A harmadik negyedévben a Samsung 80,4 millió okostelefont adott el, 2,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az amerikai szankciók sújtotta Huawei eladásai 22 százalékkal, 51,9 millió készülékre csökkentek. A harmadik negyedévben a Samsung piaci részesedése 22,7 százalék, a Huawei-é pedig 14,7 százalék volt.

Az ugyancsak kínai Xiaomi értékesítése 42 százalékkal nőtt és ezzel a piaci részesedése a harmadik legnagyobb lett a világon 13,1 százalékkal. A kínai cégnek ezzel először sikerült megelőznie az amerikai Apple céget, amelynek az értékesítése 10,6 százalékkal csökkent, a piaci részesedése 11,8 százalék volt a harmadik negyedévben.

A törvény még a legnagyobb vállalatokra is vonatkozik

Az Apple a környezetvédelem miatt spórolja ki új készülékei mellől a fülhallgatót és a töltőt, azonban ezt bizonyos országokban a törvény miatt mégsem teheti. Itt pedig faramuci megoldással volt kénytelen előállni a gyártó.

Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, az új iPhone 12-es szériát már töltő és fülhallgató nélkül szállítja az Apple. A vállalat hosszasan értekezett ennek az értelméről, és természetesen leginkább a környezetvédelmi szempontokat hozták fel érvként. A töltő és a fülhallgató kihagyásával ugyanis kevesebb elektromos hulladék termelődik, és a cég jogosan feltételezi, hogy a felhasználók jelentős része egyébként is rendelkezik már ilyen eszközökkel, tehát nem feltétlenül kell egy újabb adag.

Tovább...

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.