A törvény még a legnagyobb vállalatokra is vonatkozik

A legújabb telefonokat már töltő nélkül árulják, ezt bizonyos országokban azonban tiltja a törvény.

Forrás: origo.hu2020. 11. 02. 11:34
Fotó: Reuters
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az iPhone 12 mellé az Apple bemutatta az új, vezetéknélküli MagSafe-töltőket is, melyek mágnesesen cuppannak rá a készülékek (vagy a szintén újonnan bemutatott tokok) hátuljára, ezzel megkönnyítve a felhasználók dolgát. Az Apple valószínűleg úgy gondolta, hogy sokan fogják ezt a megoldást választani, így az alap töltő tényleg felesleges lenne, azonban nem szabad elfelejteni, hogy itt csak a MagSafe töltő 17 ezer forintba kerül, ami mellé szintén szükségünk lesz a 8 ezer forintos adapterre.

Mindez azért különösen fájó pont, mert lassan már a középkategóriás androidos telefonoknál is alapnak számít, hogy a gyártó egy gyorstöltőt mellékel a készülékhez, azonban az Apple már az alap, hagyományos töltőt is inkább megspórolja. Ráadásul az androidos telefonoknál még a „pótlást” is könnyebb megoldani, hiszen a számos eszköznél használható USB-C-s kábelek mégiscsak gyakrabban fordulnak elő, mint a kizárólag az iPhone-hoz használható Lightning-kábel.

Az eredeti cikket az alábbi linkre kattintva olvashatja el.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.