Kínai cég szeretne Európa első számú mobilgyártója lenni

5000 új mérnököt toboroznak, és egy forradalmi mobilos kamera prototípusát is bemutatták – közölte cikkében az Origó.

Forrás: origo.hu2020. 11. 09. 9:28
null
Forrás: Pexels
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyílt titok, hogy az említett kínai cég a Huawei helyére pályázik, és miközben a Huawei elindult lefelé az eladásokat tekintve, addig a Xiaomi népszerűsége az egekbe ugrott Európában. Ráadásul a Xiaomi nemrég már az Apple-t is megelőzte eladások terén.

A cég a saját fejlesztői konferenciáján a napokban további nagyszabású terveket is vázolt.

Előálltak egy forradalmi mobilos kamera prototípusával, ami egy mechanikus telefotós kamera, és képes kiemelkedni a készülék hátlapjából. A lencse állítólag 300 százalékkal több fényt gyűjt az átlagosnál, így sokkal jobb képek készíthetőek, kevés fény mellett is.

A stabilizáció is fejlettebb, és a képélesség is nő 20 százalékkal. Az új kamera makrók és távoli fotók készítésére egyaránt alkalmas, így meg is szűnhetnek a 3-4-5-hátlapi kamerás mobilok, mert elég lenne egyetlen kamera ezek helyett. A fejlesztés az utolsó fázisban van, így hamarosan kész termékben debütálhat ez a kamera.

A kínai cég ezzel egyszerre 5000 új mérnököt toboroz a kutatás-fejlesztésekhez, és szándékai szerint néhány éven belül Európa legnagyobb okostelefon-gyártójává válna.

Az eredeti cikket IDE KATTINTVA érheti el.

A vártnál kevésbé estek világszerte az okostelefon-eladások

A vártnál lényegesen kisebb mértékben csökkent az okostelefonok eladása globálisan a harmadik negyedévben, részben annak köszönhetően, hogy megnőtt a kereslet a koronavírus-járvány első hullámának enyhülésével – áll az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat jelentésében.

Az IDC honlapján szereplő adatok szerint a szeptember végével záródott három hónapban 353,6 millió okostelefont értékesítettek világszerte, ami csupán 1,3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Elemzők jóval nagyobb, 9 százalékos esésre számítottak.

A jelentés összeállítói rámutattak arra, hogy a vártnál jóval gyorsabban nőtt a kereslet olyan feltörekvő piaci országokban, mint India, amelynek az okostelefon-piaca a második legnagyobb a világon.

Tovább

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.