Elismerték az ukrán kényszersorozás tényét
A katonai hírszerzés vezetője beszélt egy interjúban.
A katonai hírszerzés vezetője beszélt egy interjúban.

Videónyilatkozatot tett közzé az ukrán kényszersorozás közben agyonvert magyar ügyében a miniszterelnök.

Ukrán toborzók agyonvertek egy magyar embert.

Kényszersorozott fiát próbálta megmenteni.

Nem számít az emberélet Ukrajnában.

Ukrajna erőszakos kényszersorozási gyakorlata elfogadhatatlan.

A nyílt utcáról hurcolják el a férfiakat, hogy a biztos halálba vigyék őket.

A kegyetlenkedések is mindennaposak.

Menczer Tamás szerint Magyar Péter elárulta Sebestyén József ügyét.

A külügyminiszter sokkolónak nevezte a nemzetközi politikai közösség viselkedését.

„Természetesen kiállunk a magyar áldozatok és a családjaik mellett.”

Az Európai Uniónak foglalkoznia kell az erőszakos ukrajnai mozgósítással.

Az EU-tagjelölt Ukrajnában hétköznapi jelenséggé vált az utcai emberrablás.

Már mindent megkérdőjeleznének.

Megteszi a szükséges lépéseket a kormány Sebestyén József halála ügyében.

Minden magyar felelős minden magyarért – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.

Újabb, drámai videó került elő a kárpátaljai magyar férfiról, akit Zelenszkij pribékjei öltek meg. A felvétel leleplezi a brutális emberrablókat.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár közösségi oldalán tett bejelentést arról, hogy további segítséget nyújtanak az ukrán toborzók által halálra vert Sebestyén József családjának.

Az ukrán portál megkérdőjelezi Sebestyén József halálának körülményeit.

Pottyondy Edina négy mondat után eljutott oda, hogy igazából Orbán Viktor a hibás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.