Elképesztően gyönyörű fogassüllőket akasztott horogra május első hétvégéjén Kormanik Olivér. Az internet szabályosan felrobbant a gyönyörű halak fotói láttán. Az egyik példány jóval meghaladta a 80 centimétert. A 23 éves egyetemista gyerekkora óta foglalkozik a pergetés tudományával. Rengeteg energiát fektetett abba, hogy kifigyelje a legjobb balatoni süllőzős helyeket. Meg is kérdeztük, hogyan sikerült ilyen szép példányokat megfogni – írja a LikeBalaton.
– A hatalmas fogasokat látva, izgalmasnak tűnik a május 1-je.
– Nagyon vártam ezt a napot, mert a Balatonon előtte pergető-tilalom volt, amit május elsejével oldottak fel. Így ettől a naptól csukára, balinra és süllőre is lehetett horgászni. Hajnali ötkor mentem a partra, beálltam egy jónak vélt helyre, és a délelőtt folyamán három szép nagy fogast is sikerült fognom. Utána továbbálltam balinozni.
– Pontosan mekkorák voltak ezek a fogasok?
– Mindhárom kapitálisnak számít. A legnagyobb – faroktőig mérve – bőven 80 cm fölött volt, a másik kettő pedig 80 cm körüli.
– Pontos adatok nincsenek?
– Nincsenek. Ilyenkor nem méricskélek, mert vigyázni kell ezekre a halakra, nehogy összerúgják magukat a csónakban. Akkor ugyanis akár el is pusztulhatnak. A kopoltyúfedőnél kézben tartva kivettem belőlük a horgot, és – mivel sporthorgász vagyok – egyből visszaengedtem őket.

Fotó: Kormanik Olivér
– A 80 cm fölötti volt az eddigi legnagyobb süllője?
– Az egyik legnagyobb.
– Egyáltalán hol fogta?
– Nem szeretném elmondani. Ha kitudódik, akkor a horgászok lerabolják a helyet. Maradjunk annyiban, hogy a keleti medencében.
– Ezek szerint nincs – úgymond – kollegalitás, és a horgászok nem árulják el egymásnak a legjobb süllőzős helyeket.
– Nem szabad elárulni. Másnap már akár 20-30 horgász is megszállhatja azt a helyet. Még a fotókat is úgy készítettem, hogy ne nagyon látszódjon a háttér. Egyébként rengeteg idő kitapasztalni, rájönni, hogy hol vannak ilyen nagy halak. Nem sok embernek adatik meg ekkora fogast fogni.
– Versenyezni is szokott?
– Nem. A Normark pergetőcsapatának teszthorgásza vagyok. 15 éve pergetek.