Csak a helyet foglalja, ezért azt érezzük, rögtön költözni is kell, hogy kinőttük a lakást. Pedig ugyanannyian vagyunk, ugyanúgy élünk, csak felhalmoztunk. De tényleg minden kellett? Vagy még mindig kell? Mindent használunk? Mindre ugyanúgy jó ránézni, és kötődünk hozzá? Vagy észrevennénk egyáltalán, ha valaki egy nyerőgép játékkarommal csak úgy egyszerűen fentről kiemelné ezeket a polcról?
Optikailag hiányozna vagy érzelmileg, vagy sehogy? Sokszor a kanapén ülve, csak úgy végigtekintek a lakásperspektíván, és elmerengek azon, ha most ne adj’ isten, de azonnal mennem kéne, hátrahagyva mindent, akkor mit vinnék magammal.
Ezeknek a tárgyaknak az állandósága nem is funkciójukban rejlik. Kötődés a biztos ponthoz, az otthonhoz, az emlékekhez és élményekhez, a családhoz és barátokhoz, tulajdonképpen az egész életemhez. És ez más helyzet. Azonban a teljes aspektushoz hozzátartozik, hogy azok a tételek, melyeket úgy helyeztem örök nyugalomra a lakás különböző pontjain, hogy majd ez jó lesz még valamire, azok voltaképp sohasem lesznek jók semmire.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Kiemelt kép: Pexels
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!