Mégsem olyan gyakori a gyerekek hosszú Covid–19-e, mint korábban vélték

Az összes gyerek 53 százalékának volt 15 héten túl legalább egy tünete – egyszerűen azért, mert ezek a tünetek általában gyakoriak.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 09. 02. 8:24
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A University London College kutatói vezetésével a múlt szeptembertől és az idei márciusig pozitív tesztet produkáló, 11–17 éves angliai gyerekeket kérdeztek meg. Az új koronavírus okozta Covid–19 tünetei – köztük fejfájás, fáradékonyság, légzési nehézségek – 2–14 százalékuknál álltak fenn a teszt után 15 héttel.

Arra viszont nem találtak meggyőző bizonyítékot arra, hogy a gyerekek tömegesen fordultak volna a brit egészségügyi szolgálathoz (NHS) segítségért azért, mert az elhúzódó betegség miatt ágyhoz kötöttek lettek volna, vagy nem tudtak volna iskolába menni. A megjelenés előtt álló tanulmány olyan gyerekeket is kérdezett, akiknek nem volt pozitív tesztjük, összesen tehát több mint 50 ezer résztvevővel dolgoztak.

Az összes gyerek 53 százalékának volt 15 héten túl legalább egy tünete – egyszerűen azért, mert ezek a tünetek általában gyakoriak. A pozitív tesztet produkálók körében az arány 65 százalék volt. Nagyobb a különbség a 15 hét után fennálló két-három tünet vizsgálatakor: a pozitívak közül 30 százalék, a negatívak közül 16 százalék tartozott ide.

Ez azt jelenti, hogy a szeptember és március között a korosztályból pozitív tesztet produkáló majdnem 235 ezer gyerek közül csak 32 ezren szenvedhettek a hosszú Covidtól.

A számok azonban ennél is kisebbek lehetnek, ugyanis a megkérdezetteknek csak 13 százaléka válaszolt a kérdésekre. Ha ugyanis a válaszadók között ott volt minden gyerek, aki hosszú Covidtól szenvedett, akkor csak négyezer ilyen eset lehetett, ami kevesebb mint két százalék.

Borítókép: Unsplash

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.