Nem az a kérdés, hogy tudunk-e olvasni, hanem hogy mit olvasunk

A gyermekeket rá kell ébresztenünk arra, hogy tudás, ismeretszerzés nélkül képtelenség normális életet élni.

Természetesen az első teljes bibliafordítás, az 1590-es, református vizsolyi biblia is rendkívül fontos lépés volt az írástudás terjedésében. Ez volt az első igazi bizonyítéka annak, hogy a királyi kancellária és az egyházi központok tagjainál szélesebb rétegeknek is érdemes megtanulniuk az írás és olvasás tudományát. A vizsolyi biblia vallási jelentőségén túl a magyar nyelvű írásbeliség egyik jelképévé és a református helyesírás legfontosabb forrásává vált. A nagy mennyiségű, írott szövege hozzájárult a református írásbeliség egységesítéséhez. Mivel a bibliafordítások mindenhová eljutottak, így képesek voltak arra is ezek a szövegek, hogy egységes mintát nyújtsanak az írás-olvasásgyakorlat számára.

Az ellenreformáció csak erősítette ezt a tendenciát, bár az első magyar nyelvű katolikus bibliafordítás, a Vulgatán alapuló, Káldi György-féle, 1626-os biblia lényegesen kisebb példányban és kevesebb kiadásban jelent meg, mint a református. Ám a bibliafordítások és az ortographiák, grammatikák, szótárak ellenére is a magyar társadalom nagy többsége ekkor még is írástudatlan volt.

Az analfabetizmus felszámolásában a második nagy lökést a felvilágosodás hozta el. Hazánkban megindult az általános tankötelezettség és a teljes magyar oktatási-nevelési rendszer átfogó reformja a Ratio Educationis 1777-es jóváhagyásával. A nyelvújítás folyamata, amely a XVIII. század utolsó évtizedeitől kezdve végighullámzott a XIX. századon, szintén jelentősen hozzájárult az írás-olvasás terjedéséhez, hisz megalakult a Tudós Társaság gróf Széchenyi István 1825-ös felajánlásának nyomán, majd a tudós testület 1830-ban megkezdte tényleges működését. Egyik első munkájaként pedig 1832-ben megjelent a Magyar helyesírás’ és szóragasztás’ főbb szabályai címmel az egységes magyar helyesírási szabályrendszer első kiadása. Hosszan folytathatnánk a sort még a reformkor és a nyelvújítás eredményeként megszületett szótárak, grammatikák és folyóiratok felsorolásával, ráadásul ekkor indult meg a magyar nyelvű nyomtatott sajtó is. Ezek a munkák mind hozzájárultak az írás- és olvasástudás általános terjedéséhez.

Majd a XX. században jelent meg a közpolitika színterén gróf Klebelsberg Kunó, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a magyarországi analfabetizmus felszámolásában. Már korai, miniszterelnökségi hivatalnoki időszakában megkezdte az analfabetizmus elleni küzdelmét: magyar iskolák, könyvtárak építését, írást-olvasást oktató tanfolyamok szervezését intézte. 1914-től a második Tisza-kormány Vallás- és Közoktatási Minisztériumának államtitkáraként kidolgozta a népiskolai hálózat kiépítésének a programját. Majd a trianoni békediktátum után az oktatási hálózatától és a teljes infrastruktúrájától megfosztott hazánk vallás- és közoktatásügyi minisztere lett 1922-ben, Bethlen István kormányában. Ekkor már több évtizede foglalkozott kulturális ügyekkel. Klebelsberg a huszadik század legnagyobb és legeredményesebb kultúrpolitikusai közé tartozik, miniszteri tevékenysége átgondolt, összefüggő rendben, következetesen koncentrált a teljes magyar kulturális intézményrendszer újjáépítésére, és ahol szükséges volt: ott a megteremtésére. Így a romokban heverő népiskolai hálózatot is kiépítette, és ez döntő lépés volt a hazai analfabetizmus felszámolásában.

A mai Magyarországon a hétköznapi életben való érvényesülés, a tanulás, a munkavégzés bármely formája gyakorlatilag elképzelhetetlen írástudatlanul. Aki ma nem tud írni és olvasni, az óhatatlanul leszakad, marginalizálódik, a társadalom peremére kerül.

Hazánkban a legnagyobb kihívást ezen a területen már nem az analfabetizmus alapvető formái jelentik, hanem a funkcionális analfabetizmus. Ez az állapot viszont a fent említett statisztikákba nem számít bele. Kifejezetten meglepő, hogy hazánkban egyes becslések szerint a felnőtt lakosság 16 százaléka funkcionális analfabéta, más becslések ezt az arányt 33 százalékra teszik.

Az a személy minősül funkcionális analfabétának, aki tud ugyan írni és olvasni, de nagyon rosszul. Rendkívül lassan, komoly erőfeszítéssel képes elolvasni a szavakat, és kifejezetten gyenge a szövegértése. A funkcionális analfabétáknak meggyűlik a bajuk a hétköznapi élet legalapvetőbb kommunikációs folyamataival is, például egy űrlap kitöltése, egy egyszerű tájékoztató levél, egy újságcikk, egy használati utasítás elolvasása és értelmezése is jelentős kihívás nekik.

Fontos stratégiai feladat a funkcionális analfabetizmus leküzdése. A kiváltó okok sokfélék. Egyre kevesebb hagyományos irodalmi szöveget olvasunk, és egyre jobban veszít a tekintélyéből a hagyományos, írás-olvasás alapú klasszikus műveltség. Egyre inkább a vizuális, képi és mozgóképes kultúra felé haladunk. Márpedig a gyakran emlegetett élethosszig tartó tanulásra épülő kultúra korszakában a klasszikus írás-olvasáson alapuló tanulás nélkül nem lehet érvényesülni.

El kell érni, hogy a családokban az olvasás, az írás alapvető része legyen a gyermekek hétköznapjainak, lássák a gyermekek a szüleiket olvasni. Nagyon fontos lenne, hogy a kisgyermekek napi életének része legyen, hogy a szülei felolvasnak nekik valamilyen történetet, amely igazodik az életkorukhoz. Az iskoláknak kellő időt kellene fordítaniuk arra, hogy minden gyermek a maga tempójában, nyugodtan, kényszerítés nélkül tudjon megtanulni olvasni és írni.

Nemzetpolitikai szempontból kiemelkedően fontos, hogy a határainkon túl élő magyarok anyanyelvi oktatásban részesüljenek, hisz enélkül már nem az analfabetizmus lesz a fő probléma, hanem az anyanyelvük elvesztése, az asszimiláció.

A gyermekeket rá kell ébresztenünk arra, hogy tudás, ismeretszerzés nélkül képtelenség normális életet élni: a tanulás nagyszerű dolog, és ennek az az előfeltétele, hogy jól megtanuljunk írni és olvasni, hogy ne érezzük tehernek, nehéz feladatnak az olvasást. Az internethasználat sem hatékony olvasástudás nélkül, ezért a digitális kultúra általánosságban javítja az olvasástudást. Ezt ügyesen ki lehet használni akár az iskolákban is. Hisz az információs társadalom Magyarországon is jelen van, és ennek az alapköve az internethasználat. Ugyan a hagyományos, nyomtatott könyvhöz kapcsolódik az olvasás klasszikus formája, azonban ne felejtkezzünk el arról, hogy az elektronikus adathordozókon ugyanolyan szövegeket is el lehet olvasni, mint kinyomtatva. Legfeljebb az olvasás technikája más. Ha hazánkban csökkentjük a digitális analfabéták számát, az hozzájárul a funkcionális analfabetizmus visszaszorulásához is.

A szerző Bódi Zoltán Gábor, tudományos főmunkatárs

Az eredeti cikket a Magyarságkutató Intézet oldalán olvashatják.

Kiemelt kép: Hello world – A feltöltő saját munkája