Napi 2-3 csésze tea vagy kávé csökkenti az agyi betegségek kockázatát

Egy új tanulmány szerint a mérsékelt kávé- és teafogyasztás összefügghet az agyvérzés és a demencia kockázatának csökkenésével – olvasható az Origo cikkében.

Forrás: ORIGO2021. 11. 18. 9:38
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tudósok a területen végzett eddigi legnagyobb kutatásban 365 ezer 50-74 éves ember adatait követték több mint egy évtizedig. A kutatás egyik fontos eredménye szerint 

a naponta 2-3 csésze kávét vagy 2-3 csésze teát fogyasztóknál 32 százalékkal kisebb volt a kockázata az agyvérzésnek.

A stroke számlájára globálisan a halálozások 10 százaléka írható, a demencia pedig az egyik legnagyobb egészségügyi probléma világszerte, 2050-re már mintegy 130 millió embert érinthet.

A UK Biobank adatbázisa alapján végzett kutatásban résztvevők maguk számoltak be arról, hogy mennyi kávét és teát ittak naponta. A kutatás ideje alatt a 365 ezer résztvevő közül 5079-nél alakult ki demencia, és 10 053 esett át legalább egy agyvérzésen.

A kutatást végző Jüan Csang és kollégái, a kínai Tiencsini Orvosi Egyetem tudósai megállapították, hogy a kávézás önmagában vagy a kávé és tea fogyasztása szintén kapcsolatba hozható az agyvérzés utáni demencia kialakulásának alacsonyabb kockázatával – írja az Origo.

A Plos Medicine orvostudományi folyóiratban publikált tanulmány szerzői szerint 

a kávé és a tea mérsékelt fogyasztása külön-külön is, valamint a kávé- és teafogyasztás kombinálva is csökkentheti az agyvérzés és a demencia kockázatát.

A kutatók azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a UK Biobank adatbázisa a teljes népesség viszonylag egészséges mintáját képviseli, ezért nem biztos, hogy a tanulmány megállapításait általánosítani lehet. Bár lehetséges, hogy a kávé és a tea védelmet nyújthat az agyvérzés, a demencia és az agyvérzést követően kialakuló demencia ellen, a kutatók szerint ebből nem lehet ok-okozati összefüggésre következtetni.

A teljes cikk ITT olvasható.

Borítókép: Pexels

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.