Horthy a bányászoknál

A kormányzó a bányászoknak mond beszédet Dorogon. Amerikában tiltólistán vannak a hazánkról szóló pozitív hírek. Az elszakított területekre nem engedik be az anyaországi lapokat. A nemzetközi szocialista kongresszusra csak a kommunistává lett bécsi emigráció küldötteit engedik be.

Budapest, 2013. február 25. Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok szobra a fõváros V. kerületében, a Szabadság téren. A szobor Ligeti Miklós szobrászmûvész 1936-ban készült alkotása. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítõje vállalja a felelõsséget. Fotó: MTI/Jászai Csaba

Horthy Miklós a kisbéri és a bábolnai állami ménesek megtekintésére érkezik Turán nevű különvonatán többek között Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszterrel. A kisbéri állomáson a helyi jegyző, Puha Lajos üdvözlő szavaira rövid beszédben válaszol a kormányzó Az Est február 22-i tudósítása szerint. – Örömmel jöttem erre a helyre, amely a magyar gazdasági kultúrának egyik büszkesége. Jólesik látnom a hazafias lelkesedésnek azt a megnyilvánulását, amely itt körülvesz. Szeressék továbbra is a hazát, a szülőföldet, folytassák szorgalmasan termelőmunkájukat, mert a föld és a munka az a kettős alap, amelyen hazánk gazdasági jövője, fejlődése felépül.

A kormányzó másnap Dorogra utazik a szénbánya meglátogatására. A legbővebb beszámolót a Pesti Hírlap adja az eseményről. „A diadalkapunál, miután a bányászzenekar eljátszotta a Himnuszt, a megtépett, megcsonkított Esztergom megye közönsége és tisztikara nevében Palkovics alispán üdvözölte a kormányzót.” Horthy Miklós „kíséretével együtt bányászruhát öltött és a bányászszerelvényen elindult a két és fél kilométeres alagúton át a bánya lejáratához. Itt leszállt a száz méteres mélységben lévő tárnába és mindent tüzetesen megtekintett”. Visszatérve a felszínre a „nagy számban egybegyűlt közönség jelenlétében” a bányaigazgató szavaira a következőket válaszolja: „Örömmel állapítom meg, hogy az átkos emlékű forradalmi idők alatt meglazult régi fegyelem és munkakedv visszatért. […] Óvakodjanak azoktól, akik önöket megtéveszteni akarják. Természetes, hogy egy ilyen megrázkódtatásokon átment államban nem lehet megengedni, hogy a konszolidáció, a talpra állás nehéz munkája izgatással megzavartassék és az alig visszaállott rend újra megbontassék. E felfogásomnak minden körülmények között érvényt fogok szerezni. A haza újjáépítésének önök alapvető munkásai. Minél szorgalmasabban dolgoznak, annál nagyobb a termelés, annál több gyárat lehet üzembe helyezni, ezáltal annál annál több munkanélküli munkatársuk fog keresethez jutni és annál hamarabb fog hazánk fölvirágozni. Tudom és köszönettel megállapítom, hogy a magyar szénbányamunkások Európában a produkcióban vezetnek. […] A mai idők nagyon keservesek mindenkire nézve. De azért sokan vannak, akik a mai idők súlyát önöknél is jobban érzik. Ott vannak hivatalnokaink, tisztjeink, egyáltalán a középosztály. Önök közül sokan nem tudják, mennyit szenvednek, nélkülöznek ők, sokan közülük fáznak és éheznek, s ennek dacára türelmesek, mert nem a saját érdekeiket állítják előtérbe. A bányamunkásság jobb helyzetben van. Itt egy nőtlen vájár havi jövedelme, beszámítva a bevásárlási árkülönbözetben jelentkező kedvezményeket, 6419 korona 65 fillér. A magyar állam legmagasabb hivatalnokának, miniszterének havi fizetése hasonló körülmények között 4541 korona 67 fillér. […] az szükséges, hogy mindenki a maga helyén odaadással dolgozzék, hogy összetartsunk és minél kevesebbet politizáljunk.” Horthy úgy fogalmaz: „A megromlott szellem megfertőzte a magyar levegőt. Ismét egészséges, friss levegőre van szükségünk. Erkölcsi sánták ne akarjanak ismét vezérszerephez jutni. Akik ezt a viruló országot így tönkretették, azok ezentúl hiába próbálkoznak, mert lehullott az álarc és kinyílt a szemünk.”

A Magyarország New York-i kiküldött tudósítója figyelemreméltó cikket közöl 22-én. „Tizennyolc napja vagyok már Amerikában és a New York-i sajtóban, amely a világ előtt Amerikát jelenti, ez idő alatt eddig még egyetlen rokonszenves vagy kedvező sor nem jelent meg Magyarországról. […] Az úgynevezett Kisantant a legszorosabb viszonyban van az amerikai angol nyelvű sajtóval, amely egyszerűen sajtóblokád alá helyezte Magyarországot. Magyarországról lehetetlen egyetlen rokonszenves vagy jó szót elhelyezni, s a New York-i sajtó könyörtelen közönnyel siklik el minden tény mellett, ami talán feléleszthetné az amerikai nagy közvélemény rokonszenvét. Anélkül, hogy kerestem volna a nyilvánosságot, vagy tíz amerikai újságíró látogatott meg, hogy Budapest helyzetéről és nyomoráról világosítsam fel. […] Egyetlen lap sem adott nekik helyet. De ugyanígy járt Bandholtz tábornok, az amerikai misszió vezető tábornoka, amikor visszatért hazájába. Magyarország néhány barátja és ő maga is, a tábornok, egy nyilatkozatát akarta elhelyezni az újságokban. A Bandholtz-interjú, amely pedig nagyon érdekes lehetett, sehol se jelenhetett meg. Ugyanígy: az a nagyérdekű Hoover-beszéd, amelyet a minap hazaküldtem, egyetlen egy lapban sem láthatott napvilágot. Pedig itt Hoover igencsak nagy ember. (Az USA 1929 és 1933 közötti elnöke – M.D.) A valódi amerikai nép semmit sem tud rólunk és ellenségeink teljes erővel azon vannak, hogy mint odahaza a fojtó közgazdasági gyűrűt, itten a fojtó hírszolgálati és publicisztikai gyűrűt kovácsolják áttörhetetlenül körénk. […] A minap ajánlott levelet adtam fel ezzel a címzéssel: Budapest, Balaton utca 2. S a postahivatal ezt kérdezte tőlem: – Kérem, melyik város és melyik utca? Nem tudják ma sem, hogy Budapest hol van.”

Bandholtz amerikai tábornok szobra a fővárosi Szabadság téren (Fotó: MTI/Jászai Csaba)

Ezalatt a magyarországi sajtótermékeket igyekeznek kiszorítani a szomszéd államokból. A Pesti Hírlap 22-én magát igazítja helyre. „A Magyar Kurír című kőnyomatos alapján megírtuk, hogy Az Est, a Magyarország, a Pesti Napló című lapokat a megszállott területre beengedik. Az érdekelt lapok most kinyilatkoztatják, hogy ebből a hírből egy szó sem igaz, az említett újságokat éppen úgy nem engedik be a tőlünk elszakított magyarokhoz, mint a magyar sajtó többi termékeit.” Az egyik érintett, a Magyarország felháborodottan ír erről ugyanaznap. „Ostoba és gonosz, de rendszeres rágalmakkal szemben megállapítjuk, hogy az Est, a Magyarország és a Pesti Napló az összes megszállott területekről ki van tiltva. Aki ennek ellenkezőjét állítja, üzleti érdekből hazudik. […] Óhajtásunk azonban mindenesetre az, hogy mivel a magyar betű magyar gondolatnak és magyar érzésnek a kifejezője, bárcsak minél előbb eljutna nem csupán Az Est, a Magyarország és a Pesti Napló, hanem minden magyar lap és magyar könyv az elszakított területek magyar népéhez.”

Az Est az egykori magyar fővárosból, Pozsonyból ad hírt a sajtószabadság elleni merényletről 26-án. „Tegnap este a szociáldemokrata nyomdában megjelent körülbelül húsz kommunista munkás, akik a berendezési tárgyakat széjjelszórták és megakadályozták a Volksrecht című jobboldali szocialista lap kinyomását.”

A Pesti Hírlap bécsi tudósítója 24-én arról számol be, hogy a magyar szociáldemokratákkal szemben a bécsi, kommunistává vált emigrációt, a kommün alatt a totális hatalmat Kun Béláékkal együtt birtokló szélsőséges szocdemeket támogatja a nyugati baloldal. „A nemzetközi szocialista kongresszus ma kezdte meg az érdemleges tárgyalásokat. […] A kongresszusnak fölvételi bizottsága tegnap éjfélig tárgyalt, de határozatra nem jutott. Nevezetesen a magyaroknak és lengyeleknek a kongresszusra való bebocsátásával nem tudtak tisztába jönni. Az erre vonatkozó jelentést csak a ma délelőtti ülés végén terjesztették elő. Eszerint a magyar szocialisták ama csoportjának a kongresszuson való részvételét javasolják megengedni, akik Kunfi köré csoportosultak.”