Nagy beszédet tart Párizsban a jóvátételi bizottság előtt Bethlen István, a trianoni békediktátum és a pusztító forradalmak, idegen megszállás utáni súlyos pénzügyi és gazdasági helyzetünket ismertetve. A Pesti Hírlap május 6-i tudósítása szerint a kormányfő nem panaszkodik, pusztán méltányosságot kér a testülettől: vegyék figyelembe döntésüknél Magyarország teherbíró képességét, valós állapotát. Emlékeztet: hazánk területe harmadára zsugorodott. „A fegyverszünetig Magyarország gazdasági tekintetben organikus egész volt, területe nagyobb volt, mint Olaszországé, Norvégiáé vagy Nagy-Britanniáé és Írországé. A békeszerződés következtében Magyarország területe Portugália nagyságára redukálódott és evvel az ország elvesztette területének 72 és lakosságának 64 százalékát. Egy huszonegymillió főnyi lakossággal bíró gazdasági egység hét-nyolc milliónyira való csonkításának még ha az a legkedvezőbb körülmények között történik is és ha azok, akik a szétdarabolás által érintve vannak, a lehető legnagyobb jóindulattal viseltetnek is ― természetszerűleg oly hatalmas eltolódást kell okoznia, amelyet csak az idő tud sikeresen helyreállítani.” Arról beszél, hogy az 1918 őszi forradalom után „bekövetkezett a bolsevizmus, a rémületnek és a borzalomnak oly megpróbáltatása, amitől más európai országok szerencsésen megkíméltettek.” A miniszterelnök a kommün utáni román megszállást és a nemzetközi baloldal blokádját is felemlíti. „Azután hat hónapig Magyarországot szerencsétlenségére idegen csapatok szállották meg. Alighogy ezek visszatértek hazájukba, Magyarország ellen a nemzetközi munkásság gazdasági és közlekedési blokádot rendezett. Ez 1920-ig tartott, tehát még két évig a háború után, míg végre a miniatűr Magyarország gazdasági élete alkalmat talált arra, hogy felvegye a létért való küzdelmet.” Az országot viszont megfosztották nyersanyagforrásaitól és ipara jelentős részétől. „Ezalatt az ország elvesztette a leggazdagabb mezőgazdasági területeit és erdőségeit: legnagyobb részét azon területeinek, amelyek ellátták sóval, vassal, fémekkel és más nyersanyagokkal, amelyekre az iparnak szüksége van. Éppúgy elvesztett több nagy szövetgyárat és az összes papírelőkészítő telepét.” Amellett minden elképzelhető vegzációt el kellett viselnie az országnak, amely fokozta a gazdasági megcsonkításból és a feldaraboltságából fakadó természetes eltéréseket. Bethlen ezután részletes körképet ad a magyar gazdaság erőfeszítéseiről, kitekintéssel külkereskedelmi kapcsolatainkra. Leszögezi: „Megállapítottuk, hogy az egyetlen út, amely ebből a zsákutcából kivezet, ha azon leszünk, hogy pénzügyi segítséget kapjunk. […] A magyar kormány kész arra, hogy teljesítsen és képes arra, hogy érvényesítsen minden kötelezettséget, amelyet elvállal a nemzet érdekében”. A miniszterelnök azonban nagyon lényegesnek tartja, hogy a jövőbe vetett hitet ne veszítsük el. „Egy nemzetnek az önfeláldozása és önsegélyre való képessége nagymértékben függ a nemzetnek saját jövendőjébe vetett bizalmától. Hiszem, hogy a magyar nép jövőjéért minden áldozatra kész lesz, föltéve ha reményt nyújthatok neki.” A kormányfő arra hívja fel a figyelmet: ha kellő fedezet nélküli pénzkibocsátáshoz, bankópréshez kellene folyamodni, az a közigazgatás ellehetetlenüléséhez vezetne, ami pedig a törvényeket és a rendet felborítóknak nyithatna teret, s ez senkinek nem lehet az érdeke. Ezért bízik benne: a bizottság döntése értelmében azzal a jó hírrel térhet vissza a magyar néphez, hogy van reménye civilizált nemzethez méltó életet élni. Rámutat: a hitelező államok és egész Európa érdeke is, hogy hazánk megkapja a szükséges segítséget. Bethlen István végezetül kijelenti: „Magyarország mindenképpen kész arra, hogy a Népszövetség pénzügyi bizottságának támogatását és tanácsát a maga javára fordítsa a pénzügyi talpraállás tervezetei és ama tárgyalások tekintetében, amelyeket a hosszú lejáratú kölcsön megszerzése érdekében meg kell indítani.”
Kiderült, hogy mire fordítja a One a Majka szponzori szerződéséből fennmaradt összeget
