Miért hárman végzik a kétemberes munkát?

A Magyar Nemzet 1965. szeptember 28-án megjelent számából válogattunk.

Csakhogy valamely munka összebonyolításának, más esetben elbürokratizálásának a ténye a legtöbbször korántsem ilyen nyilvánvaló. Több okból. Egyrészt a kívülálló sok esetben csak alapos tanulmányozás után ismerheti fel egy technikai munkafolyamat vagy egy hivatali, Intézményi eljárás egyszerűsítésének lehetőségeit; a benne „élő” embert pedig – egyebektől eltekintve – a jól ismert „üzemi vakság” gátolja. Többnyire távol állnak az igazságtól azok az általánosító megállapítások is, amelyek egy-egy munkás vagy műszaki ember, más esetekben egy hivatalnok vagy más alkalmazott adott egész munkakörét ítélik feleslegesnek, holott — tárgyilagosan vizsgálva — a szóban forgó teendőknek csak egy része haszontalan.

Mindezeket a problémákat és nehézségeket figyelembe véve, sokakkal együtt az a véleményem, hogy mindenfajta munka egyszerűsítésének, ahogy mondani szokták, hatékonyabbá tételének feladatát a legsikeresebben ott helyben, az üzemben, vállalatnál, hivatalban lehetne megvalósítani. Lehetne, ha...

Jelenleg ugyanis a vállalatok – így nyilván az előzőekben érintett építővállalat Is – érdekeltek ugyan az évi termelési terv, és az erre kiszabott költség-előirányzat teljesítésében, sőt, elvileg érdekük fűződik ahhoz is, hogy a megállapított átlagbérekhez és létszámhoz tartsák magukat. Csakhogy ezek az előírások – a felettes szerv utasításai – számos esetben a megvalósítás olyan részleteire is kiterjednek, amelyeket csak helyben, a körülmények alapos ismeretében lehetne helyesen megítélni. A kicsinyes irányítgatás azután – mert az ilyesmi óhatatlanul azzá válik –, éppen az egyébként helyesen kitűzött, legfontosabb gazdasági célok elérését teszi illuzórikussá.

– Miért is rossz a budapesti közlekedés?

– Istállóba kényszerült hat gyermekével a szívbeteg anya

– Így hiúsult meg a Fradi kupagyőzelme

– Zöldségest kértek, talponállót kaptak

– Emberölő szekta garázdálkodott az Alföldön

– Alberték esélyt sem adtak Ausztriának

– A téeszelnök kijárási tilalmat hirdetett

– Összevonták a két falut, hogy végrehajthassák a nagy tervet

– „A régi világ? A muzsikálható, gavalléros magyar világ? Az ma már úgysincs”

– „Szocialista haladás”: rá sem lehetett ismerni a palóc falura

Az a helyes érv – amelyet több ízben magunk is hangsúlyoztunk –, hogy egy-egy vállalatnál, hivatalban, a sajátos érdekek szolgálatában, könnyen elfeledkeznek a népgazdasági összefüggésekről, úgy látszik, különösen rosszul viseli el a túlzásokat. Visszaüt, és – a túlzásba vitt gyámkodás visszahatásaként – szintúgy elhomályosíthatja az igazi népgazdasági érdekeket Egy-egy vállalat hozzáértő vezetői és munkatársai a maguk sajátos munkaterületén adott esetben többet, sőt mást is felismerhetnek az ország számára hasznos lehetőségekből, mint a felettes intézmény vagy hatóság. Az eredmény dönti el a kérdést, és az eredményhez vezető út megválasztását a lehető legkevésbé szabad korlátozni.

Igaz, az említett érdekeltséggel párhuzamosan tapasztalható bizonyos közömbösség is a termelési költségek, illetőleg annak bér-, anyag-, stb. hányada iránt. Ezeket ugyanis, mint ismeretes, az irányító szerv évről évre bizonyos „feszítéssel” határozza meg. Ez általánosságban teljesen érthető és indokolt. Csakhogy az erre vonatkozó „mutatók” felülről diktált, gépies javítása ösztönösen valamiféle védekezésre, tartalékolásra készteti a vállalatokat, hogy a továbbiakban Is legyen miből „élniük”.

Mindezek a problémák gazdasági mechanizmusunk soron következő módosításaival, fejlesztésével napirendre kerülnek majd. Csakhogy ez a szerteágazó, hatalmas munka nem egyetlen látványos zászlóbontásra veszi kezdetét, hanem értékes tapasztalatok és észrevételek ezreinek véráramával indul meg.

Két ember elegendő lenne, és három adogatja a téglát? Valóban, mosolyogni vagy bosszankodni való kép. De nemcsak az. Vizsgálódásra Is érdemes. Mert ha valaki, hát ők tudva tudják, hogy egyikük munkája teljesen felesleges. Mégis csinálják, valamilyen automatizmusnak engedelmeskedve, amely ez esetben, és sok egyébben Is, nem társadalmunk igazi akarata és érdekei szerint működik.

A régi iskola újjáépült, kibővült. Ez nagyon rendjén van. De ha egyetlen forinttal, egy órai munkával többet áldoztunk rá a szükségesnél, az már nincs rendjén. Még sokkal többet kellene építenünk, még jóval többet kellene termelnünk. De az erőnk véges, negyedik ember nem Igen akad. Ettől a háromtól függ minden.

Balog János (1965. szeptember 28., 1. oldal)

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!