Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.
Három kettő helyett
Szinte naponta elmegyek az Iskola előtt, ahol valaha az elemi osztályokat jártam. És már jó ideje, hogy örömmel vettem tudomásul, a régi épületet nemcsak korszerűsítik, hanem egy teljesen új szárnnyal ki is bővítik. Láthatóan elég sokáig húzódott a munka, de a tanév kezdetére nagy nehezen mégiscsak elkészült. Valami enyhe nosztalgiával még úgy magamban ünnepeltem is, amikor először tódultak ki a gyerekeik a széles, üveges előcsarnokból.
Némi munka azért még maradt a szeptemberi napokra is. Talán, hogy ne örüljek úgy istenigazában. Mert mit látok? Valami szállítószalaggal hurcolják föl az egyik pinceablakon át az utcára a maradék meg a törött téglákat A transzportőr felső végén egy munkás szedi el a szalagról a tégladarabokat, és adja tovább a tőle jobbra állónak, az pedig egy harmadiknak, aki aztán halomba rakja a járdán a fal mellé.
Legszívesebben felkiáltanék: minek csinálják hárman, amikor ketten is pontosan ugyanerre az eredményre jutnának, legfeljebb egy méterrel közelebb kerülne a téglarakás? De hát nem kiáltok, ilyesmit nem tesz az ember, csak elmosolyodik vagy dühbe gurul. És eszébe jut az epés pesti vicc.
Hogyan csavarjunk be egy villanykörtét? Egy ember másszék fel a létrára, és a körtét illessze a foglalathoz. Másik kettő fogja meg a létrát, emelje fel, és addig járjon körbe vele, míg a körte a helyére kerül... Ez ugyan nem a legjobb vicc, amit az utóbbi időben hallottam, de azért megragad az emlékezetben. Már csak azért is, mert gyakran találkozunk olyan esetekkel, helyzetekkel, amelyek eszünkbe Juttatják. Mint például ez a téglaadogatás.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!