Tisztázzuk tehát: nem azzal van a baj, hogy ideológiailag, értékalapon és világnézetileg elkötelezett személyek elemeznek, nyilatkoznak a médiumokban, így például az ATV-ben, sőt a mai korban politikailag totálisan megosztott hazai közéletben ez szinte természetesnek tekinthető. Azzal van a baj, ha e téren sumákolás zajlik, ha egyes szereplők nem tisztázzák adott esetben egzisztenciális kötődésüket egy párthoz vagy politikai szervezethez, s ha mégis kiderül ez, akkor sincs következménye a dolognak.
Ma már egy nyeretlen kétéves sem dől be annak az ostobaságnak, hogy a balliberalizmus maga a megtestesült független-objektivitás, ami még akkor is megkérdőjelezhetetlen, ha az embert éppen egy kozmopolita, ultraliberális párt finanszírozza, mint Ceglédit. Ennyire azért senkit ne tartson ostobának sem Ceglédi, sem az ATV. Tényleg lejöttünk már a falvédőről.
Végül annyit még: Puzsér Róbertet, aki ennek a műsornak egyik szereplője, tehetséges embernek tartom, becsületére legyen mondva, tett fel egy kellemetlen kérdést Ceglédinek. De azért annyit mégis jeleznék neki innen a messzi távolból, hogy ha következetes akar lenni a maga által választott közéleti pozíciójához, akkor nem kellett volna esetleg mégiscsak azt mondania Ceglédinek: – Barátom, ha te így átvertél bennünket, akkor nem kellene valamit lépned ebben a helyzetben?
De ez nem hangzott el, s a kisded játékok pedig csak folynak, csak folynak, csak folynak tovább…
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!