„Ezért kérlek, becsüld meg őt, a vén Európát, a gyönyörű szakállas nőt ”

Két héttel az EP-választások előtt szavaztak egy nagyot Európa népei.

Szeretném először is politikailag korrekt (PC) módon kommentálni a koppenhágai eseményeket.

A dalfesztivál végeredménye felemelő mindenki számára, mert ismét bebizonyosodott, hogy Európa végképp toleráns, befogadó, megint újra nyitott kontinens lett. Nemhogy eltűri a faji, etnikai, vallási, nyelvi, s e helyütt különösen a szexuális másságot, hanem kifejezetten támogatja is azt! Ráadásul senkinek nem lehet egy szava sem azzal kapcsolatban, hogy esetleg éppen a különleges mássága miatt előnyöket élvezett volna Conchita Wurst, hiszen ragyogó hangja van, és nagyszerűen adta elő dalát, a Rise Like a Phoenixet.

Jó az is, hogy Conchita bátran vállalja másságát, s ezzel minden sorstársának üzent, hogy kövessék őt, álljanak ki egyre többen a nyilvánosság elé, beszéljenek sajátos identitásukról, nyerjék meg az embereket, hogy semmi rossz nincs az ő nemiidentitás-választásukban.

Egyszóval: vivát, mi így szeretünk téged, Európa! Csak így tovább!

Most pedig az őszinte véleményemet mondom el. Ugye szabad?

Nem szeretem és nem örülök annak, hogy egy osztrák transzvesztita, Conchita Wurst, azaz magyarul Kolbász Conchita (ugye milyen szuggesztív, képzeletgazdag névválasztás?) – eredeti nevén Thomas Neuwirth – nyerte meg az Euroviziós Dalfesztivált.

És nem azért nem szeretem ezt az eredményt, mert Kolbász asszony-úr transzvesztita. Mindenkinek joga van az induláshoz, nemre, fajra, felekezetre való tekintet nélkül. Ezért nem is értek egyet a fehéroroszok és az oroszok kezdeményezésével, akik Wurstot éppen áttekinthetetlen és kibogozhatatlan nemi identitása miatt zárták volna ki a versenyből.

Az igazi bajom azzal van, amit az osztrák énekes üzent megjelenésével egész Európának. Ennek lényege pedig a jellegzetesen férfias testi vonás, a szakáll megtartása. Ugyanis az ismert jelenség, hogy egy valamilyen nemi külsővel született ember a későbbiekben identitást vált, s például férfiből nővé lesz, s ezzel együtt a férfias külső megjelenését átváltoztatja nőies külső megjelenésre. Ez követhető folyamat – bármi legyen róla a véleményünk –, joga van hozzá, hegeli értelemben ez a tagadás fázisa, megtagadja a nemét és a másikra vált át.

De: ezek után, női identitásra átváltva, mégis megőrizni a szakállat, méghozzá hatalmas szakállat az arcon, ez rémisztő. Ez lenne a hegeli tagadás tagadása, amiből valamilyen új minőség jönne elő? Aligha: ez a fordulat a semmi, az üresség, a teljes káosz megjelenése. De persze ez tudatos és átgondolt káoszteremtés. Ez a rothadás kultúrája, ez Európa vége.

Ugyanis értsük meg jól: a nemiidentitás-váltásnak elvileg lehetnek indokolható okai. De ha valaki nővé avanzsál át, és mégis megőrzi a szakállát, annak az az üzenete Európa számára, hogy a két ősi nem, Ádám és Éva nemének szétválasztása értelmét vesztette. Nincsenek többé nemek, mindenki úgy mászkál, jön-megy a két nem között, zavarosan válogatva ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit, ahogyan csak akar. Ez az igazi szabadság, amikor megszabadulunk a bibliai értelemben vett két nem bilincsétől! Ez a beteljesült szabadság! – hirdeti nekünk Európa szombati fő színpadán Thomas-Chonchita Neuwirth-Wurst. Igen, ez a beteljesült és végső szabadság. Úgy nevezik: a halál szabadsága.

Ez az osztrák ember egyszerűen a szemünkbe hazudik. Azt mutatja nekünk tükör által már nem is olyan homályosan, hogy ti, európaiak, már mindent bevesztek, mindent elhisztek, ami más, mint ami ti voltatok évszázadok óta, a római és a görög kultúrán, a keresztény értékeken és erkölcsön felnevelkedve. Elhittétek és benyeltétek a liberálisok toleranciakultuszát, s nem vettétek észre, hogy a másság eltűrése helyett már réges-régen a másságot helyeztétek a normális, európai és keresztény normák helyébe, a másság lett a norma, s a normalitás lett a másság. Így vesztitek el, európaiak, lassan de biztosan, saját identitásotokat, gyökereiteket, hiteteket, ősidőkbe nyúló normális szexuális identitásotokat – mely a faj fenntartásának alapja –, egyszóval mindeneteket.

Észrevették, mit kiáltott a nézők felé és Európa kameráiba az osztrák énekes, amikor átvette a díjat? Valami ilyesmit: „Minket nem állít meg senki!” (Kiket is?)

És itt van a legnagyobb veszély, hiába próbálják liberális internetírók úgy beállítani a dalfesztivált, hogy annak nincs semmi jelentősége, buli az egész, nevessünk. Ez megint félrevezetés: a dalfesztiválra egyre inkább figyelnek az emberek. Innen vesznek mintákat. Külső és belső mintákat is. Nem csodálkoznék, ha a következő hónapokban szakállas hölgyek jelennének meg Európa különféle nyilvános terein. Biztos, hogy ez pusztán „jó buli”?

(Ma reggel olvasom, hogy Kolbász Conchitának már gratulált az osztrák elnök és a kancellár is. Ugye még reménykedhetem, hogy Obama és a pápa nem teszi ezt?)

(Arról már említést sem érdemes tenni, hogy a köztévében a fesztivál előtt egy kávézóba kapcsoltak, ahol elvileg Kállay-Saunders Andrásnak szurkoló csapat gyűlt össze, ám egy barom széles vigyor közepette a riporter mögé állva Wurst nevét mutatta fel. Hát igen, nagy az Isten állatkertje )

Nem tudom, hogy vannak vele, de én nehezen bírtam nézni Wurstot, mert egyfajta undorérzet és hányinger fogott el. Éppen azért, mert ez nem egy szimpla transzvesztita fellépés volt, kedves, mókás geg, amit PC módon imádni kell, hanem mindenki átverése és megalázása. Kegyetlen lenne, ha ezt nem vennénk észre!

Szóval öreglány-öregfiú, ne szívass minket, s főleg hagyjál minket a hülyeségeiddel! Még nem tiéd Európa, s ha a második helyezett, kellemes holland párosra vagy a svéd hölgyre gondolok, van még remény.

Egyébként pedig szívből gratulálok Kállay-Saunders Andrásnak, akinek rendben van az identitása. Kitűnő volt, András!