Befektetési rekord az EBRD-nél

Rekordot döntött tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által a közép-kelet-európai és közép-ázsiai országokban végrehajtott befektetések értéke – közölték szerdán a bank londoni székhelyén.

WL
2012. 01. 18. 14:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pénzügyi válság elhatalmasodása után, 2008-ban azonban az EBRD közölte, hogy a kialakult helyzetben leállítja a közép-európai EU-térségből akkor már elkezdődött kivonulási folyamatot, sőt növeli a régió támogatását.

A működési területhez tartozó országcsoport támogatásának növeléséhez az EBRD ugyanakkor 50 százalékos tőkeemelést is kért a részvényes országoktól; ezt a Zágrábban megrendezett tavalyelőtti éves közgyűlésen jóváhagyták.

A tőkeemelés a bank számításai szerint 2010-2012 között évi 9 milliárd euró, az utána következő három évben pedig évente 8,5 milliárd euró új finanszírozás folyósítását teszi lehetővé. Az EBRD ennek alapján arra számít, hogy 2010-től 2015 végéig összesen több mint 50 milliárd euró új finanszírozást tud nyújtani a működési területéhez tartozó országoknak.

A kereskedelmi bankok és más partnerek kapcsolódó társfinanszírozásaival együtt a londoni pénzintézet számításai szerint elérheti a 150 milliárd eurót az EBRD irányításával megvalósuló programok értéke a 2015 végéig tartó időszakban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.