Fordulat jöhet a benzinárban

Ha a forint tovább erősödik, az év hátralevő részében olcsóbban tankolhatunk – írja szombati számában a Magyar Nemzet.

WA
2012. 01. 21. 2:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az iráni olajembargóról már hétfőn dönthet az Európai Unió, ennek ellenére a fekete arany ára emiatt nem közelíti majd meg a korábbi csúcsokat. A forint dollárral szembeni erősödésének köszönhetően a jövő héten végre csökkenhet a hazai benzin és a gázolaj ára – állítja Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató ügyvezető igazgatója. Ugyanis azt, hogy a benzin és a gázolaj literenként 400 forint fölé drágult, az áfa-emelést leszámítva egyedül a hazai fizetőeszköz gyengesége eredményezte.

A kőolaj világpiaci árfolyama és a forint dollárhoz viszonyított értéke a két legfontosabb eleme a magyar üzemanyagár-képzésnek – magyarázza Hegedűs Miklós. Ha idén sikerül a forintot a tavalyi és a mostani év első heteiben látott árfolyamnál erősebb szinten tartani, akkor vélhetően ebben az évben a jelenleginél alacsonyabb üzemanyagárakat tapasztalunk majd éves átlagban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.