A Financial Times keddi számában szaúdi kormányközlésre hivatkozva azt írta, hogy az arab ország egyebek mellett az Egyesült Államokba irányuló szállítások növelésével, a jelenleg „alvó„ olajmezők újbóli beindításával tervezi növelni az ellátást.
A rijádi kormány azt is közölte, hogy kész kitölteni azt az űrt, ami az iráni kőolaj kiesése miatt keletkezik a világpiacon. Szaúd-Arábia azt szeretné, ha a kőolaj ára visszatérne egy korrekt szintre – ami szerinte 100 dollár körül lenne hordónként –, mert a túl magas ár fékezi a világgazdaság növekedését.
Az év eleje óta jelentősen drágult a kőolaj főként az Irán ellen elrendelt szankciók miatt: az északi-tengeri Brent fajta most 124 dollár körül van hordónként a januári 107 dollárral szemben. Ugyanezen idő alatt az irányadó amerikai WTI ára 98 dollárról 107 dollárra emelkedett.
A szaúdi és líbiai hírek, a kínai kereslet gyengülésének, valamint a dollár erősödésének hatására csökkent a kőolaj ára kedden késő délelőtt hétfőhöz képest: a Brent 1,58 dollárral 124,58 dollárra, a WTI 95 centtel 107,14 dollárra.