Ez nagyon bejön nekik

A Széchenyi-pihenőkártya (Szép-kártya) tulajdonosok száma március 20-ig meghaladta a 355 ezret, csaknem 15 ezer elfogadó hellyel kötöttek szerződést a kibocsátók, az igényelt összeg pedig több mint 10 milliárd forint volt.

LR
2012. 03. 22. 10:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lehoczky László, az MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft. vezetője azt mondta: az MKB eddig 60 ezer kártyát bocsátott ki, 4100 szolgáltatóhellyel és 3100 munkaadóval állapodott meg.

Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese elmondta, ugyan ők csatlakoztak legkésőbb a rendszerhez, dinamikusan bővül az ügyfélszámuk, most 37 ezernél tartanak, az elfogadóhelyek száma náluk 4300.

A Szép-kártya a megújult hazai cafeteria-rendszer új eleme, amelynek három alszámlájára minden munkavállalónak összesen évi 450 ezer forintot utalhatnak béren kívüli juttatásként a foglalkoztatók – az összeg teljes egészében felhasználható belföldi szállásokon. A kártya használata után levont jutalék maximum 1,5 százalék.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.