Finomított az előrejelzésen a pénzügyminisztérium

A bolgár pénzügyminisztérium jelentősen visszafogta az ország idei gazdaságnövekedésére vonatkozó előrejelzését, miután jelentősen mérséklődött az export bővülése.

WL
2012. 03. 20. 13:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A minisztérium honlapján kedden megjelent legújabb előrejelzés szerint a hazai össztermék (GDP) az idén csupán 1,4 százalékkal nő az eddig várt 2,3 százalék helyett. Az előrejelzést azért kellett rontani a minisztérium megjegyzése szerint, mert az export bővülése a korábban becsültnél várhatóan jóval kisebb lesz, csupán 0,1 százalék, miután az ország legfontosabb kereskedelmi partnereinek gazdaságnövekedési kilátásai is romlottak.

A pénzügyminisztérium ugyanakkor arra számít, hogy a makrogazdasági stabilitás növeli a befektetői bizalmat és a gazdasági aktivitást, aminek a hatására 2013-ban 2,5 százalékkal, 2014-ben pedig már 3,5 százalékkal nő a balkáni ország gazdasága.

Bulgária hazai összterméke (GDP) 1,7 százalékkal nőtt tavaly a 2010. évi 0,4 százalékos emelkedés és a 2009-es 5 százalékos visszaesés után.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.