Réthelyi Miklós, a szaktárca vezetője egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy a kormány döntésének értelmében 1,38 milliárd forintot csoportosítottak át budapesti zenekarok támogatására.
Mint a NEFMI kultúráért felelős államtitkárságán az MTI érdeklődésére szerdán közölték, az összeg nagy részét három zenekar között osztották fel. A Budapesti Fesztiválzenekar 500 millió, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar 300 millió, a Concerto Budapest 480 millió – ebből tartozásállománya rendezésére 180, működéséhez pedig 300 millió – forintos támogatásban részesül.
A maradék 100 millió forint hat további együttes között oszlik meg: a Duna Szimfonikus Zenekar 10 millió, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar 15 millió, az Óbudai Danubia Zenekar 15 millió, a MÁV Szimfonikusok 20 millió, a Zuglói Filharmónia Szent István Király Zenekara 30 millió, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara pedig 10 millió forintot kap.

Menczer Tamás keményen nekiment a Momentum korábbi elnökének