Magyarország célja, hogy segítse Albániát az európai integrációs folyamatban, és fejlessze a két ország közötti mezőgazdasági kapcsolatokat – mondta Czerván György.
A tárgyaláson mindkét fél hangsúlyozta, hogy Magyarország és Albánia mezőgazdasági kapcsolatainak elmélyítéséhez kiváló keretet ad a 2006-ban aláírt megállapodás, amelyet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Genc Ruli albán mezőgazdasági miniszter újít meg a tervek szerint szeptemberben a tiranai Agribusiness mezőgazdasági kiállításon.
Tokli K. Thomaj – aki Sali Berisha albán miniszterelnök delegációjának tagjaként érkezett Magyarországra – kifejtette, hogy az együttműködés megújításával számtalan lehetőség nyílik majd az állattenyésztés, a növénytermesztés, az élelmiszer-biztonság, a kutatás, az oktatás területén a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére a két ország között.

A szokásosnál könnyebb volt az idei magyarérettségi, és még a Hunyadi-sorozat is segíthetett