A hónap elején írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot a Kínai Népköztársaság harmadik leggazdagabb tartománya, Sandong képviselője és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés vezetője. Bővebben>>>
A megyei VOSZ által kezdeményezett tagozat Kojcsou tartomány és Nógrád megye között szeretné feltárni és megvalósítani a gazdasági, turisztikai és kulturális együttműködési lehetőségeket.
Gazsi Ferenc, a tagozat elnöke, a VOSZ megyei vezetője és Bablena Ferenc titkár, Nógrád Megye Önkormányzatának alelnöke felidézte: a két térség 2011 első felében vette fel a kapcsolatot, tavaly nyáron nógrádi delegáció utazott a 40 millió lakosú Kojcsouba, ahol testvérkapcsolati megállapodást kötöttek. Bővebben>>>
Lőrincze Péter, a január 17-én alakult országos Kínai–Magyar Üzleti Tanács (KMÜT) vezetőségi tagja elmondta, hogy várhatóan márciusban megalakul a KMÜT kínai tagozata is.
A konkrét együttműködési lehetőségeket sorolva kiemelte: kínai bútorgyárak szívesen használnának fel magyar fát, jelenleg Kolumbiában vásárolnak erdőket. Lőrincze Péter szerint lehet találni a nógrádi térségben olyan bútorgyárat, amely hajlandó lenne kínai licenc alapján kínai bútort gyártani európai uniós piacra.
Hangsúlyozta, hogy az élelmiszeripar és a mezőgazdaság is jó területe lehet a kapcsolatoknak, mivel a XII. Kínai Fejlesztési Terv nem az exportot nevezte meg a növekedés motorjául, hanem a belső fogyasztást.