Cséfalvay Zoltán – aki a rendezvény fővédnöke is – rámutatott arra, hogy a díjazott magyar kézműves termékek magasabb értéket képviselnek, versenyképesebbek a piacon. Hozzátette: a magyar kultúrát is tükröző kézműipari termékek globális szinten is egyre inkább terjednek, látható, hogy a magyar kézművesség túllép az országhatáron.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a kamara tíz évvel ezelőtt indította a Magyar Kézműves Remek pályázatot a hagyományőrző vállalkozói kultúra terjesztésére, a termékek piacra jutásának segítésére.
Ez idő alatt bebizonyosodott, hogy a magyar kézművesek, alkotók értéket képviselnek. A pályázat elismertségét jelzi, hogy míg 2002-ben 27, az idén 121 színvonalas pályamű érkezett a versenyre, közülük a zsűri 46 terméknek adományozott Magyar Kézműves Remek címet – mondta Parragh László.
A Magyar Kézműves Remek elismerések átadása mellett köszöntötték azokat a pályázókat is, akik többször részesültek a díjban.