A Volvo, amelynek központja, valamint több fontos gyáregysége és a fejlesztés továbbra is Svédországban van, 2010 óta kínai tulajdonú.
A két ország kapcsolatait jól jellemzi, hogy két éven belül másodszor látogat a skandináv országba a kínai miniszterelnök, megbeszéléseinek kiemelt célja a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése. Tavaly a Kínába irányuló svéd export 12 százalékkal nőtt.
A kínai miniszterelnököt fogadja XVI. Károly Gusztáv király. Ven Csia-pao tárgyal a kormányfővel és a gazdasági miniszterrel is.