Az ibériai híreket enyhítette az, hogy az Egyesült Államokból egész héten pozitív adatok érkeztek. Azonban a legfontosabb ezek közül a péntek délután bejelentett munkaerő-piaci adat volt, mely nagyságrendekkel múlta alul a várakozásokat. Csupán 120 ezerrel nőtt a (mezőgazdasági ágazaton kívül) foglalkoztatottak száma márciusban – szemben az elemzők által várt 203 ezer fős bővülés helyett. Azért is irányadó adat ez, mert az USA GDP-je fogyasztásalapú – a bruttó hazai termék kétharmadát teszi ki a fogyasztás.
Az EKB nem változtatott irányadó kamatlábán, s meghagyta azt 1 százalékon. Mario Draghi, az EKB elnöke elvetette a lazítási javaslatokat, s a döntés után elmondta, megvárják a korábbi intézkedések hatásait. Suppan szerint nem várható a közeljövőben további lazítás a kamatlábon. A pénzügyi védőeszköz – „tűzfal” – kapacitásának 700 milliárd euróra való emelésével kapcsolatban Odor elmondta, hogy „a kalkulálható kockázatokat bőven fedi ez az összeg”.
Drága aukciókon van túl az ÁKK
Az Államadósság Kezelő Központ heti aukcióival kapcsolatban Suppan kiemelte, hogy „rendben elmentek az aukciók, ami önmagában jó hír”. Az elemző szerint az mindenképpen pozitív, hogy az ÁKK többet bocsájt ki, mint amennyire szükség lenne. „A nagyobb gond az, hogy ezek az aukciók egyre drágábbak” – tette hozzá Suppan.
Amíg a piacról lehet finanszírozni a magyar államadósságot, addig Odor szerint nem lenne érdemes hozzányúlni a leendő IMF-hitelkerethez. „Önmagában nincsen gond az ÁKK állampapír-kibocsátásával, de persze eladósodni sem jó dolog” – mondta Odor, majd kiemelte, hogy sosem volt ilyen mennyiségű államadósság a külföldiek kezében.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!