Harminc év után befejezhetik a vízvédelmi beruházást

Több mint harminc év után folytatódhat és fejeződhet be a Kis-Balaton vízvédelmi rendszerének kiépítése.

PR
2012. 04. 19. 17:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovács Tamás, a Szabadics Zrt. vezérigazgatója az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatósággal aláírták a vállalkozói szerződést, s a cég a Pentavia Kft.-vel közösen végzi el a közbeszerzési eljárás nyertesként a munkálatokat. A 3,3 milliárd forint értékű, európai uniós forrásból finanszírozott projekt tervezési munkálatai után nyáron indul a kivitelezés, amely 2015 februárjára fejeződik be.

A vezérigazgató felidézte, hogy az 1980-as évekre készült el a környezetvédelmi beruházás első üteme, amely jelentősen hozzájárult a Balaton környezeti terhelésének csökkentéséhez. A Zala torkolata előtti területen zsilipekkel, gátakkal és szivattyúkkal kényszerítették arra a folyót, hogy az elárasztott területen lerakja a hordalékát, azóta a természetes szűrő révén a korábbinál sokkal kevesebb foszfor jut a Balatonba. A teljes beruházásnak akkor nagyjából a felét végezték el, most ennek folytatásaként 40 műtárgyat építenek, hogy a folyót továbbszabályozzák.

Nádor István, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója korábban arról számolt be, hogy a második ütem során a Zala természetes vízjárásához igazodóan alakítják ki a Fenéki-tavat. Ez azt jelenti, hogy árvizek esetén, nagyobb vízhozamnál kiterjedtebb és mélyebb lesz a tó, a szintje a folyón érkező vízmennyiséghez igazodik majd.

A szerződés aláírása kapcsán készült sajtóanyagból kiderül: a munkálatok során 4,8 kilométer hosszan épül töltés, s több mint 93 ezer köbméternyi mederkotrást végeznek. Két új vízszintszabályozó zsilipet, továbbá 19 egyéb zsilipet, hallépcsőt és hidat építenek, valamint felújítanak hat szivattyútelepet a Kis-Balaton vízvédelmi rendszere második ütemének megvalósítása során.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.