Jó ütemben megy a munka

A hűvös idő ellenére folyamatosan, jó ütemben végzik a tavaszi mezőgazdasági munkákat a gazdálkodók Fejér megyében.

LM
2012. 04. 17. 13:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Czetnerné Kócsa Márta tájékoztatása szerint a gazdaságok túljutottak az őszi kalászosok első fejtrágyázásán, s még az eső megérkezése előtt igyekeztek kijuttatni a második adag műtrágyát is. Jelenleg megyeszerte az ősszel elvetett kalászosok gyomirtásán dolgoznak, ennek a munkának a hatvan százalékán már túl vannak.

A tavalyinál tíz százalékkal nagyobb területen, 38 ezer hektáron vetnek napraforgót az idén a dunántúli megyében. Miután a márciusi időjárás lehetővé tette az olajos magvú növény vetésének korai megkezdését, mostanra a terület mintegy háromnegyedén végeztek is a munkával annak ellenére, hogy a termelők egy része a hatékony gyomirtás érdekében megvárta a vetéssel a csapadék megérkezését.

A száraz, meleg idő hatására április első napjaiban megkezdődött a kukorica vetése is Fejérben. S bár az utóbbi napok hűvös időjárása nem optimális a takarmánynövény számára, a korszerű, új hidegtűrő hibridek – köztük a martonvásári nemesítésű fajták – jó eséllyel vészelik át a hideg napokat. A tervezett terület egynegyedén már végeztek a vetéssel. Az idén 93 500 hektár kukorica vetését tervezik a gazdák, ami 5000 hektárral kevesebb a múlt évinél.

A már ősszel elvetett növények s a tavaszi vetések számára egyaránt nagyon fontos lenne a kiadós csapadék. A talajok ugyanis szárazak, vízhiányosak. Eddig a korábbi, átlagosan 140 milliméternyi csapadék helyett ugyanis április közepéig mindössze 65-70 milliméter eső hullott a megyében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.