Több mint egymilliárdból fejlesztenek Bükkszéken

A világhírű Salvus vizet használó, egész évben működő gyógy- és élményfürdő alapkövét helyezték el pénteken a Heves megyei Bükkszéken.

WL
2012. 04. 27. 18:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bruttó 1,25 milliárd forintos beruházás keretében megújul a jelenleg működő nyári strandfürdő, illetve egy ezer négyzetméter alapterületű gyógyászati részleget és élményfürdőt alakítanak ki.

Zagyva Ferencné a község polgármestere az alapkőletétel alkalmából elmondta: a beruházás során június végéig felújítják, és vízforgató berendezésekkel látják el a meglévő négy szabadtéri medencét, az egyiket élménymedencévé alakítják.

A fedett fürdőben helyet kap egy gyermek-, egy élmény- és egy gyógyászati zóna, illetve egy wellnessrészleg. A többi között úgynevezett Salvus inhalotóriumot is kialakítanak az épületben, a víz ugyanis alkalmas az asztma, bőrbetegségek és ivókúra nyomán, elsősorban a gyomorfekély és egyéb gyomorbántalmak kezelésére.

A bruttó 1,25 millió forint értékű beruházáshoz 500 millió forint támogatást nyújtott az Európai Unió az Új Széchenyi-terv révén, 750 millió forint hitelt pedig a Magyar Fejlesztési Banktól vett fel a beruházó önkormányzat – mondta Zagyva Ferencné.

A Salvus víz egyébként éppen 75 éve került elő a község határában a Magyarországon végzett első olajfúrás származékaként.

Az alapkőletétellel egy időben ünnepséggel emlékezett az évfordulóra a településen a Mol Nyrt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.