Az Európai Bíróság elsőfokú fóruma szerdán meghallgatta a feleket azoknak az egyesített ügyeknek a tárgyalásán, amelyekben Magyarország, szembehelyezkedve az Európai Bizottság véleményével, az uniós támogatásokból megvalósuló egyes projektekhez kapcsolódó forgalmi adót (áfa) is szeretné támogatható kiadásként elismertetni – írta szerda esti tudósításában az MTI.
A vonatkozó uniós szabályozás értelmében a támogatott projektekhez kapcsolódó, visszaigényelhető hozzáadottérték-adó (áfa) nem támogatható az EU kohéziós alapjából. Az Európai Bizottság erre hivatkozva nem járult hozzá, hogy az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti szakaszának kiépítésére, valamint a Budapest–Kelenföld–Székesfehérvár–Boba vasútvonal átépítésére vonatkozó, 2008 végén benyújtott magyar kérelem keretében az áfát támogatható költségként vegyék figyelembe. Magyarország ezt a brüsszeli döntést támadta meg 2010-ben az uniós bíróság előtt.
Az NGM pénteki közleményében rögzíti: a Magyar Kormány álláspontja szerint a közösségi jogszabályok rendelkezéseiből egyértelműen levezethető, hogy a peresített ügyekben a vissza nem igényelhető áfatartalom európai uniós forrásból támogatható költségnek minősül, mivel a kedvezményezett áfalevonásra nem jogosult. Lényeges szempont, hogy a le nem vonható áfa költségeinek európai uniós finanszírozására több példa van.
A közlemény szerint Magyarország számára kedvező kimenetelű döntés esetén a peresített összeg költségvetési bevételként elszámolható. Ez esetben egyszerre kerülhet sor az államháztartás egyenlegének további javítására és a felhasznált uniós források összegének növelésére.

M44-es matrica – itt van minden, amit tudni érdemes