A konjunktúra rövid távú előrejelzését mutató index a múlt év utolsó negyedévében 1,04 volt, 0,3 ponttal alacsonyabb a harmadik negyedévi értékhez képest, ami a szervezet akkori közlése szerint a gazdaság lassulását jelzi a következő fél évben. A szerdai közlemény szerint az első negyedévi változatlan index a magyar gazdaság elmúlt kétévi jelentős lassulását követően még nem mutatja a fejlődés nagyon várt jeleit. Az indexben szereplő fontos gazdasági indikátorok többsége a következő negyedévekre változatlanul alacsony teljesítményt valószínűsít, bár a stagnálás akár a piac bizonyos optimizmusára is utalhat.
Az index értéke az elmúlt két évben a magyarországi gazdasági fejlődés hullámzását mutatta: 2010 második negyedévétől a gazdaság konjunkturális helyzete romlott, a GFI 0,16 és 0,23 ponttal mérséklődött, majd 2011 év elejétől enyhe, 0,25 és 0,24 pontos javulás után a második negyedévben ismét 0,13 ponttal esett. Ezt követően a negyedik negyedévben, egyértelműen a magyar gazdaság és pénzügyi helyzet iránti nemzetközi és belföldi bizalom csökkenésének következményeként, 0,32 ponttal csökkent.
2012 második negyedétől már feltételezhetően kevesebb nehézséggel kell megküzdenie a magyarországi pénzügyi szektornak. Az IMF-hiteltárgyalások esetleges sikeres lezárása után csökkenhet az alapkamat, és a magyar fizetőeszköz árfolyamának mozgása is kisebb lehet. Az elemzés szerint a monetáris helyzetet jelző indikátorok közül az adósságszolgálat teljesítését az áru- és szolgáltatásexport folyamatosan csökkenő részben tudja ellensúlyozni. Az áfabefizetések változatlanul gyengébbek a tervezettnél, nehezen teljesülnek, ami várhatóan a következő hónapokban sem változik. A háztartások gazdálkodási folyamatai az elmúlt két évben folyamatosan romlottak, a mutató 2012 első negyedévében is alig változott, 0,1 ponttal csökkent.
Magas a munkanélküliség a fiatalok körében
Az elemzés szerint lassan ugyan, de tovább romlik a vagyoni helyzet: a reálkereset a 2011 második-harmadik negyedévében mért enyhe stagnálás, majd visszaesés után az év végi kis javulást követően változatlan szintű. A fiatalok munkanélkülisége meghatározó mértékben magas, a 2010-es év során folyamatos növekedés után a 2011-es első háromnegyed évi lényegi stagnálás után újra emelkedik. A vállalkozói szféra gazdálkodásának negyedéves indexei az eltelt két évben erőteljes hullámzást mutattak, míg az idei első negyedévben, ha nagyon kis mértékben is, mindössze 0,03 ponttal, javult a mutató.
Az exportpiaci konjunktúrát egyelőre a németországi kedvező várakozások ellenére sem lehet elfogadhatónak tartani. Az ipari termelés remélt változatlan szintű fennmaradása, a közvetlen tőkebefektetések várt növekedésének elmaradása és a vállalati hitelállomány alacsony szintje a vállalkozások oldaláról nem jelez egyértelmű gazdálkodási folyamatot a második negyedévre. (A GFI úgynevezett egyidejű indikátorindex, amelyhez hasonlót – az OECD-ben is alkalmazott módszertan alapján – sok országban használnak a konjunktúra változásának rövid távú előrejelzéseként.)