Spanyolország menthető, az EU még kérdéses

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Százmilliárd euróból menthető a spanyol bankszektor – vélik az MNO által megkérdezett elemzők. A közös kötvénykibocsátás megoldás lehetne az EU bajaira.

Károly Gábor
2012. 06. 11. 16:13

Kérdéses még, hogy mi lesz a sorsa az Európai Egyesült Államok víziójának. Keszeg hangsúlyozta, hogy politikailag jelenleg kevés a támogatottsága ennek a tervnek, így némileg érthető és jogos is az a francia álláspont, mely szerint ebben a kérdésben meg kell kérdezni Európa lakosságát.

Mindenképpen hosszú távú megoldásra lenne szükség, de ismerve az unió döntési mechanizmusát, valamint annak sebességét, egyelőre még igencsak képlékeny, hogy az EU milyen irányba fog elindulni a válságkezelésben.

„Nincsen más út”

Suppan szerint a közös kötvénykibocsátás megoldhatná az Európai Unió problémáit, de ez a tagországok szuverenitásának feladásával jár. A szakértő szerint éppen emiatt lesz ez lassú folyamat – mivel az egyes országok ragaszkodnak az önrendelkezéssel. „Erre van szükség, nincsen más út. Ha szétesik az euróövezet, az katasztrófával járna” – tette hozzá.

Természetesen érthető a német álláspont is, miszerint Németország nem akar felelősséget vállalni mások adósságaira. Berlin garanciákat akar arra az esetre, ha egy-egy tagállam felelőtlenül eladósodna. „Ha ez rendben lesz, akkor Németország is nyitni fog a közös kötvénykibocsátás felé.”

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.