Charterjáratok Moszkva és Debrecen között

Rendszeres charter repülőjáratok közlekednek augusztustól Moszkva és Debrecen között – közölte az Airport Debrecen Kft. ügyvezetője csütörtökön.

WL
2012. 07. 26. 16:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tájékoztatása szerint a Tatarstan légitársaság Boeing 737-400-as típusú, 150 férőhelyes repülőgéppel üzemelő járata kéthetente, eltérő napokon közlekedik majd a moszkvai Domogyedovo repülőtér és a debreceni repülőtér között. Az első gép augusztus 9-én, 10.30 órakor landol Debrecenben.

A járatot üzemeltető orosz cég a magyar termálvíz gyógyító hatására alapozva szervez utakat Hajdúszoboszlóra. A célközönséget elsősorban beteg gyerekek és az őket kísérő szülők jelentik, de pihenni, nyaralni vágyók is érkeznek majd – ismertette a részleteket az igazgató.

Meleghegyi Tamás József hozzátette: nem a moszkvai lesz az első járat, amely rendszeresen, a debreceni repülőtér szolgáltatásait igénybe véve szállít Hajdúszoboszlóra turistákat. A Germania légitársaság ugyanis április óta szintén kéthetente, csütörtökönként közlekedtet hasonló járatokat Berlin és Debrecen között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.