Újdonság, hogy mostantól a kérelmeket baromfifajtánként és nem állományonként kell benyújtani, így a dokumentumok száma kevesebb lesz. A rendeletmódosításnak köszönhetően egyszerűsödik az eljárásrend. A kérelmezőnként 5-60 negyedéves kérelem legfeljebb 4-re, a jelenlegi negyedévenkénti 2000-2200 kérelem pedig mintegy kétharmadára csökkenhet. Azaz mind a termelők, mind az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) adminisztratív terhei jelentősen mérséklődnek.
További módosítás, hogy a kérelmezőknek csak az első támogatásigénylés benyújtásakor – tehát évente csak egyszer – kell állatorvosi igazolást beszerezniük. Az állatjóléti támogatás a baromfiágazat legjelentősebb nemzeti forrása, melyet a termelő akkor igényelhet, ha az állatjóléti előírásokon felüli kötelezettségeket vállal. A rendeletmódosítás része a kormány egyszerűsítési programjának, illetve a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programnak, amely a lakossági ügyfelekre háruló adminisztratív terhek csökkentését, a jogszabályok nyelvezetének közérthetőbbé tételét célozza meg.