Magához tér a lakáspiac?

A tavalyi első félévben regisztrált 41 700 lakásadásvételhez képest az idei első félévben 20 százalékkal nőtt a forgalom.

KG
2012. 07. 31. 16:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az év egészében azonban kisebb lesz a lakásforgalom növekedése az OC becslése szerint. Az első negyedévben tapasztalt jelentős keresletbővülés ugyanis, amelyet a végtörlesztés váltott ki, nem tartott ki a második negyedévre a lakáspiacon.

A lakásárak minimálisan tovább csökkentek az idén. Budapesten a használt téglalakások átlagosan 274 ezer, a panelesek pedig 176 ezer forintba kerültek négyzetméterenként. A nyugati országrészben 183 ezer, illetve 123 ezer forint a két fajlagos ár.

Idén az első félévben átlagosan csaknem 13 százalékkal csökkent a piacra lépéskor elképzelt ár az alku során az adásvételig. Ebből 5,5 százalékot tett ki az eladó árcsökkentése, míg 7,5 százalékot a vevő alkudott le a szerződéskötéskor.

A téglalakások közül Budapesten a 11 milliós 40-50 négyzetméteres lakások, a keleti megyékben a 6 milliós 50 négyzetméteres, valamint a 9 milliós 50-60 négyzetméteres, a nyugati országrészben pedig a 8 milliós 50 négyzetméteres és a 13 milliós 60 négyzetméteres lakások vonzották a legtöbb érdeklődőt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.