Minden faluban szervezkedni kell

Létre kell hozni Magyarországon a hitelszövetkezetek rendszerét, amely a kis- és középvállalkozókat segíti abban, hogy pénzhez jussanak.

KG
2012. 07. 31. 14:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Töröcskei István, aki a Megújuló Hangya-2010 Szövetkezet elnöke is, hangsúlyozta: a rendszerváltás óta mindenki beszélt a kis- és középvállalkozók megsegítéséről, valójában azonban soha nem kaptak jelentős támogatást. Aránytalanul nagyobb támogatást kaptak az elmúlt évtizedekben a nagyvállalatok – tette hozzá.

A közgazdász az összefogás szükségességét hangsúlyozta, jelezve, hogy a pénzügyi szektorban a multik kivonulása tény, hiszen már nem tudnak extraprofitra szert tenni. Nekünk kell saját magunkat megszervezni – emelte ki. Töröcskei elmondta: a hitelszövetkezetekben a tagok összerakják a pénzt, majd azt kezdik forgatni, és egymásnak biztosítják az átmeneti forgóeszköz szükségletet. A hitelszövetkezetek csak a tagoknak nyújtanak kölcsönt.

Nőhet a kontroll

Az ÁKK vezérigazgatója fontosnak nevezte, hogy a hitelszövetkezetekben a tagok egymást is ellenőrzik, így nagyobb a pénzügyi fegyelem, a visszaélések lehetősége csökken. A pénzügyi szakember szerint az utóbbi időben a szabad pénzek jelentősen csökkentek, ennek ellenére mindig van bizonyos összegű szabad pénz, amelyet ha a közösségbe beadnak és megforgatják, akkor mindenki jobban jár.

Töröcskei leszögezte, hogy minden kis faluban meg kell szervezni a „hangya közösséget”, mert össze kell fogni. Ha a hangyaszövetkezetek fejlődése eléri a II. világháború előtti szintet, és a termelés és a kereskedelem 30-35 százalékát biztosítani tudják, az annyit jelent majd, hogy a bankrendszer 30-35 százalékát a hitelszövetkezetek fogják lefedni – mondta.

Mészáros István, a Megújuló Hangya-2010 Szövetkezet elnökhelyettese a fórumon kiemelte: ha alulról építik fel a „hangyaszövetkezeti” modellt, valamint a kormányzat és az önkormányzatok támogatják, akkor sikeres lesz.

A Vidékfejlesztési Minisztérium stratégiai együttműködési megállapodást kötött 2012. július 2-án a Hangya-2010 Szövetkezettel. A Hangya szövetkezeti mozgalmat, 1898-ban Károlyi gróf hozta létre, ekkor egy termelői, értékesítési zárt rendszer volt, amely hitelszövetkezetekkel társult.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.